Nappali központ épül a veszélyeztetett gyermekek számára Zilahon
Zilah önkormányzata elfogadta azt a határozatot, amely lehetővé teszi egy korszerű nappali központ létrehozását a veszélyeztetett helyzetű gyermekek számára. A döntés kapcsán Fazakas Miklós alpolgármester hangsúlyozta: a beruházás kulcsszerepet játszik a családtól való elszakadás megelőzésében és a hátrányos helyzetű közösségek támogatásában.
A projekt nem csupán egy új épület megvalósításáról szól, hanem hosszú távú társadalmi befektetésről – hangsúlyozta Fazakas Miklós. „Ez a döntés egyértelműen azt mutatja, hogy Zilah vezetése elkötelezett a legkiszolgáltatottabb gyermekek támogatása mellett. A központ célja, hogy megelőzze a családtól való elszakadást, és valós esélyt adjon a gyermekeknek egy jobb jövőre” – mondta.
.jpg)
A beruházás a Nappali központ a szülőktől való elszakadás kockázatának kitett gyermekek számára Zilahon elnevezésű projekt keretében valósul meg, amelyet a Szociális Segélyezési Igazgatóság (DAS Zalău) nyújt be finanszírozásra. A jóváhagyott határozat értelmében a beruházás teljes értéke 4,65 millió lej (áfával együtt), a projekt teljes költségvetése 5,34 millió lej, amelyből az önkormányzat saját hozzájárulása 2,52 millió lej. A finanszírozás európai uniós forrásokból történik, a Zilah mindenkiért helyi akciócsoport stratégiáján keresztül, amely a városi marginalizált övezetek fejlesztését célozza.
Fazakas Miklós kiemelte, hogy bár jelentős a saját hozzájárulás, a projekt társadalmi haszna messze felülmúlja a költségeket: „Ez nem kiadás, hanem befektetés a közösség jövőjébe, mert a gyermekek támogatása mindig megtérül” – fogalmazott az alpolgármester. A döntést alátámasztó tények szerint Vártelek (Ortelec) városrészben magas a szegénységben élő családok aránya, a gyermekek több mint 98 százaléka hátrányos helyzetű, jelentős az iskolai lemorzsolódás kockázata, és gyakoriak a szociális problémák (kiskorú anyák, deviancia, intézményesítés).
A központ napi 50 gyermek ellátását biztosíthatja, és évente legalább 148 kedvezményezettet ér el.
Modern, komplex szolgáltatásokat nyújtó központ
A tervek szerint egy korszerű, földszint + tetőtér kialakítású épület készül, amelyben oktatási és játéktermek, informatikai labor, pszichológiai tanácsadó iroda, szociális és egészségügyi szolgáltatások, étkező és közösségi terek lesznek. A központ nemcsak a gyermekeknek, hanem családjaiknak is támogatást nyújt, beleértve a szülői tanácsadást és közösségi programokat.
A helyi tanács vállalta, hogy legalább öt éven keresztül fenntartja a központ működését, megőrzi annak szociális rendeltetését, és biztosítja a működési költségeket a projekt lezárása után is.
„Nem elég felépíteni egy intézményt, működtetni is kell, és valódi segítséget kell nyújtania. Mi ezt a felelősséget vállaljuk” – hangsúlyozta az alpolgármester.
A finanszírozási kérelem benyújtásának határideje 2026. március 19., a projekt megvalósítása pedig várhatóan 26 hónapot vesz igénybe. Az alpolgármester optimistán zárta nyilatkozatát: „Ez a projekt egy új kezdet sok gyermek számára. A célunk az, hogy esélyt adjunk, és most tettünk egy fontos lépést ebbe az irányba.”
CSAK SAJÁT


