Napokon belül kezdődik a mezei utak korszerűsítése Csíkszereda környékén

Több mint öt kilométernyi mezei út felújítása és aszfaltozása kezdődik el a következő héten Csíkszereda, Csíkcsicsó, Madéfalva és Rákos települések területén a Forest Kistérségi Fejlesztési Társulás nyertes pályázata eredményeként.  Minderről az érintett települések polgármesterei számoltak be a csütörtöki sajtótájékoztatójukon Madéfalván.

Mint megtudtuk, a négy említett település által alkotott FOREST Kistérségi Fejlesztési Társulás (ADI) 2021-ben pályázott sikeresen az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDR) kiírására.  Az 5,9 millió lej (1,2 millió euró) összértékű pályázatból összesen 5,2 kilométer mezei útra kerül aszfaltréteg. A beruházás nagymértékben megkönnyíti a mezőgazdasági forgalmat, ugyanakkor tehermentesíti a nemzeti és európai utakat is.

A szerző felvételei

„A város a legnagyobb kedvezményezettje ennek a projektnek, amely a mezei útjainkat összekapcsolja, a falvak részén pedig kiteljesíti a hálózatot” – fogalmazott Korodi Attila polgármester a terepbejárással összekötött sajtótájékoztatón. Mint mondta, Csíkszeredát két útszakasz érinti: egyik a Csicsó település végéről, a vasúti felüljárótól indul és a Rét útba csatlakozik, a másik Taplocán, a Nagymező utcával szinte párhuzamosan halad, és a régi hulladéklerakót megkerülve csatlakozik a nemzeti útba.

„Mindkét szakasz része a város hosszútávú koncepciórendszerének, amely ezeket a településrészeket fejleszti. A Csicsóból érkező szakasz a jövőbeli ipari parknak lesz a kiszolgáló útrendszere is, míg a Taplocai részen levő út szervesen beépül abba az övezetbe, melyre készül az övezeti rendezési terv (PUZ). Ez egyelőre mezőgazdasági övezetként, később, a város fejlődésével, növekedésével lakóövezetté alakulhat” – mutatott rá a polgármester.

Amint arról Szentes Csaba, Madéfalva polgármester beszámolt, a pályázat eredményeként Csíkszeredában 3782 m, Csicsóban 740 m, Rákoson 538 m, míg Madéfalván 162 m mezei utat korszerűsítenek. A Kontur Kft. tervei alapján a kivitelezést az ING Service, Viaduct és Multipland által alkotott konzorcium végzi. Bár a pályázat lebonyolításának határideje 2025 júniusa, meggyőződése szerint hamarabb le tudják zárni a projektet.

(A nyitókép illusztráció | Fotó: Kolozs Megyei Tanács)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?