Nagy árat kell fizetni a drogfogyasztásért, figyelmeztet a családügyi miniszter

A kábítószer-fogyasztók kevesebb mint 5 százaléka tud megszabadulni a függőségtől, jelentette ki Natalia Intotero családügyi miniszter.

A tárcavezető az Európai Bizottság által finanszírozott Kendőzetlenül – A teljes igazság a kábítószerekről elnevezésű kampány nyitórendezvényén szólalt fel Marosvásárhelyen.

A kampány célja felhívni a 14 és 35 év közötti fiatalok figyelmét a kábítószer-fogyasztás és a függőség egyéb formáinak következményeire, idézi a minisztert az Agerpres hírügynökség. Megjegyezte, hogy a drogfogyasztók mindössze 2-3 százaléka tud megszabadulni ettől a szenvedélytől, egy részük belehal vagy börtönbe kerül. „A függőség olyan erős, hogy a végén bármit megteszel a drogok beszerzéséért” – magyarázta.Fotó: AdobeStockIntotero hangsúlyozta, hogy a kampányban szerepet vállaló drogfüggő fiatalok a tapasztalataik megosztásával szeretnék felhívni a figyelmet a kábítószer-fogyasztás káros következményeire. „Kendőzetlen őszinteséggel beszélnek az életükről, mert meg akarják mutatni a társaiknak, hogy nem érdemes kipróbálni, mert ha csak egyszer kipróbáltad, foglyul ejt, és nagy árat kell fizetni érte” – mondta a miniszter.

Az április folyamán zajló drogellenes kampány keretében húsz romániai egyetemi központban szerveznek eseményeket, Erdélyben Brassó, Nagyszeben, Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagybánya, Nagyvárad, Arad, Temesvár szerepel a listán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?