Mit tegyünk és mit ne tegyünk kánikula idején
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) szakemberei csütörtökön ajánlásokat fogalmaztak meg a lakosság számára a kánikula idejére – írja az Agerpres.
Az intézmény közleménye szerint azt tanácsolják az embereknek, hogy 11 és 18 óra között kerüljék a napsütötte helyeket, a zsúfoltságot és tartózkodjanak a fizikai megerőltetéstől. A kánikula óráiban térjenek be néha légkondicionált helyiségekbe, viseljenek szellős, világos színű öltözetet, kalapot, napszemüveget és naponta többször zuhanyozzanak langyos vízzel. Igyanak sok vízalapú folyadékot (vizet, gyümölcslevet, langyos teát), fogyasszanak joghurtot, gyümölcsöt és zöldséget, és kerüljék a nehéz, zsíros és forró ételeket, az alkoholt (még a sört is, mivel az alkohol vizet von el a szervezetből), a túlzott mennyiségű koffeint és cukrot tartalmazó élelmiszereket.
Hőség idején legalább napi 1,5-2 liter folyadék fogyasztása ajánlott, és nem szabad megvárni a szomjúságérzet jelentkezését, 15-20 percenként igyunk egy pohár vizet.
Ugyanakkor gondoskodjunk a tőlünk függő személyekről (gyermekek, idősek, fogyatékkal élők), és rendszeresen adjunk nekik folyadékot, még akkor is, ha nem kérik. Csecsemők és kisgyermekek számára ajánlott minél hűvösebb és túlzott páratartalom- és huzatmentes környezetet teremteni. Tartsuk folyamatosan a kapcsolatot idős vagy fogyatékkal élő szomszédokkal, rokonokkal, ismerősökkel, érdeklődjünk egészségük iránt – tanácsolják az orvosok.
A lakásban a hőmérséklet emelkedésének korlátozására ajánlott a napsütésnek kitett ablakokat nap közben bezárni, a redőnyöket és/vagy függönyöket behúzni. Az ablakokat késő este, éjszaka és kora reggel érdemes kinyitni és hagyni, hogy a léghuzat átjárja a lakást. Ajánlott ugyanakkor lekapcsolni vagy csökkenteni a mesterséges fény intenzitását, és kikapcsolni minden olyan elektromos készüléket, amelyre nincs szükség. Elektromos ventilátorokat csak akkor használjanak, ha a hőmérséklet 40 Celsius-fok alatt van, e fölötti hőmérséklet esetén a ventilátorok még jobban felmelegítik a testet. A klímaberendezéseket 27 fokra állítva és a ventilátort bekapcsolva 4 fokkal hűvösebb lesz a hőérzet a lakásban.
Soha ne hagyjunk gyermekeket vagy állatokat hosszabb időre a parkoló járművekben, mivel a hőmérséklet gyorsan veszélyesen magasra emelkedhet. A 6 hónaposnál kisebb gyermekeket nem szabad közvetlen napfénynek kitenni. Mindig védje a kisgyermekek fejét, arcát, fülét és nyakát széles karimájú kalappal.
Az orvosok szerint a kánikula egészségügyi veszélyt jelent, és a hőstressz az időjárással összefüggő halálesetek vezető oka, ami súlyosbíthatja a szív- és érrendszeri betegségeket, a cukorbetegséget, a mentális betegségeket, az asztmát, és növelheti a balesetek és a fertőző betegségek átvitelének kockázatát. Az UV-sugárzásnak való hosszú idejű kitettség károsíthatja a bőrt (égési sérülések), és hosszú távon rosszindulatú bőrelváltozásokhoz vezethet. A napszúrás pedig sürgős orvosi beavatkozást igényel – hangsúlyozzák a szakemberek.
CSAK SAJÁT