Megvonta a PSD-kormányzás mérlegét Ciolacu: büszke és elégedett
A Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányzásának eredményeit ismertette csütörtökön Marcel Ciolacu, a párt elnöke, leköszönt miniszterelnök. Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott: „bár ma már túl nagy a választási zaj, a kormányzó PSD legfontosabb közpolitikáinak rövid áttekintése kötelező gesztus”.
Azzal érvel, azért készítette el az összefoglalót, hogy a jövőben összehasonlítási alap lehessen. Az eredményeket tíz pontban foglalta össze össze, ezek között szerepel a történelem legmagasabb hazai foglalkoztatotti létszáma, a legnagyobb állami beruházások, a legtöbb kilométer megépített és üzembe helyezett autópálya, a legnagyobb nyugdíjemelés, a legtöbb 1000 euró feletti nettó fizetéssel rendelkező munkaszerződés és a GDP erőteljes növekedése.
Az értékelés a PSD-kormány 10 legfontosabb eredményét mutatja be:
1. A legmagasabb foglalkoztatottak száma a történelem során (+178.000) - közel 5,2 millió foglalkoztatott
2. A történelem legnagyobb állami beruházásai (54 milliárd euró)
3. A legtöbb kilométer megépített és üzembe helyezett autópálya (+382 km gyorsforgalmi út) - évi 200 kilométernyi korszerű út befejezése
4. A nettó átlagbér legnagyobb mértékű növekedése (+47%)
5. A minimálbér legnagyobb mértékű emelése (+76%)
6. A legnagyobb nyugdíjemelés (+70%) - Számunkra a nyugdíjak emelése igazságos cselekedet az idősek számára. Bár kritizáltak és kritizálni fognak minket érte, ez egy olyan intézkedés, amelyet szükségesnek tartunk szüleink és nagyszüleink jövedelmének védelme érdekében.
7. A szegénység által fenyegetett emberek számának legnagyobb mértékű csökkenése -
8. A nettó vagyon/lakos legnagyobb növekedése (+24%)
9. A legmagasabb a nettó 1000 eurónál nagyobb összegű munkaszerződések száma (+500 ezer) - Ez a legfontosabb jele annak, hogy a romániai cégek növekedtek, fejlődtek és jobban fizetett munkahelyeket tudnak kínálni. Az építőipari cégek így meggyőzték a diaszpórában élő románokat, hogy jöjjenek haza és dolgozzanak az autópálya-építési munkálatokon.
10. Erős GDP-növekedés (+112 milliárd euró)
CSAK SAJÁT