Megszólalt a miniszter a 16 éves kamasz tragikus halála kapcsán: „Életveszély esetén műteni kell!”

A sebésznek meg kellett volna operálnia a fiút, szögezte le Alexandru Rafila. Az egészségügyi miniszter hozzátette, módosítani fogja a szabályzatot, hogy az életveszélyben levő betegeken az életkortól függetlenül sürgősen segíteni kelljen. 

Mint megírtuk, a hashártyagyulladásban elhunyt 16 éves fiút arra hivatkozva nem műtötte meg az orvos, hogy nem kompetenciája a gyereksebészet. Alexandru Rafila azt mondta, a tervezetet amely lehetővé teszi, hogy az életmentő beavatkozást akkor is elvégezzék, ha az orvosnak nincs gyerekgyógyászatban kompetenciája, legkésőbb a jövő heti kormányülésen jóvá hagyják. Illusztráció: Pexels„Elsősorban emberként mondom: ha én lettem volna a sebész helyében, megoperáltam volna a fiút, mert nem lehet várni az átszállítással, ha a beteg helyzete nagyon súlyos” – mondta Alexandru Rafila. Hozzátette, kiegészítéseket iktatnak a szabályzásba, amelyek kifejezetten leszögezik, hogy az életveszélyben levő beteg esetében be kell avatkozni, függetlenül attól, hogy milyen egészségügyi intézménybe kerül a páciens.

A hashártyagyulladással diagnosztizált 16 éves fiú aTârgu Jiu-i Megyei Sürgősségi Kórházban halt meg, miután a sebész nem végezte el az életmentő beavatkozást, arra hivatkozva, hogy nincs a gyereksebészetben felkészültsége, ezért utólag műhibával vádolhatják. Az orvos ellen a törvény szerint emberölés vétsége miatt folyik eljárás, mivel nem avatkozott be a beteg életének megmentése érdekében.

Sürgősen és átlátható módon ki kell vizsgálni a Târgu Jiu-i kórházban kedden elhuny 16 éves fiú ügyét, a tragédia árnyékot vet az orvosi szakmára – reagált közleményben az orvosi kamara. Cătălina Poiana, a szakmai szervezet elnöke leszögezte: minden életveszélyes állapotú beteget ott kell ellátni, ahol a páciens vizsgálatra jelentkezett, ha az adott egészségügyi intézmény rendelkezik a szükséges orvosi felszereléssel és szolgálatban levő egészségügyi személyzettel.

Az elhunyt fiú nővére arról számolt be, hogy könyörgött az orvosoknak, hogy mentsék be öccse életét. A 28 éves nő azután lett az öccse gyámja, hogy a szüleik közúti balesetben életüket veszítették. Azt is mondta, amikor a törvényszéki orvos közölte vele a boncolás eredményét, azt tanácsolta neki, hogy hallgasson róla.

 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?