Megszavazták: megemelik a nyugdíjak adóküszöbét – több pénz marad a nyugdíjasok zsebébe

A liberálisok által benyújtott törvénytervezetet, amely 2000 lejről 3000 lejre emeli a nyugdíjak adóküszöbét kedden elfogadta a képviselőház.  Ha nem támadják meg, a törvényt kihirdetheti az államfő. Az RMDSZ módosító javaslata nem kapta meg a szükséges támogató szavazatot, így az adóküszöböt nem fogják a nyugdíjak éves növekedésével arányosan növelni.

A törvényjavaslat 277 igen szavazatot kapott, 3 tartózkodás és egy ellenszavazat mellett. A kormány azért nem sürgősségi rendelettel fogadja el ezt az intézkedést, mert korábban a szenátus már megszavazta a törvénytervezetet a küszöb emeléséről.

Fontos az elavult küszöbérték aktualizálása, még ha az nem is történt az átlagnyugdíj növekedésének mértékében, szögezte le a Maszol megkeresésére Miklós Zoltán, RMDSZ képviselő. Az szövetség gazdasági szakpolitikusa emlékeztetett, a kétezer lejes határértéket 2017-ben állították be, azóta az átlagnyugdíj megkétszereződött, így nagyon is időszerű volt ennek az emelése. Ez azt jelenti, hogy a háromezer lejes és annál nagyobb nyugdíjak esetében száz lejjel több maradt a kedvezményezettnek, szemléltette a politikus.

Miklós Zoltán nem tartja valószínűnek, hogy bármilyen akadálya lenne, hogy a jogszabály már október 1-től hatályba lépjen. „Még ki kell hirdesse az államfő, biztos nem fog ezzel szembemenni, hiszen a nyugdíjasokat segítheti” – mondta a képviselő.Illusztráció: Pexels

Amint arról beszámoltunk, az RMDSZ benyújtott egy módosító javaslatot, hogy a nyugdíjak éves növekedésével arányosan növekedjen az adómentességi küszöb is. Ezt azonban kedden a kormánypártok képviselői nem szavazták meg, tájékoztatott Miklós Zoltán.

Kifejtette, a szociáldemokratáknak és a liberálisoknak nem volt erre a pártelnököktől felhatalmazása, így tartózkodtak. A módosítás azt jelentette volna, hogy már 2025. január elsejétől, amikor lesz egy újabb nyugdíjpont indexálás, ugyanannyi százalékkal emelkedett volna az adómentességi küszöb is. „Nyilván ez azt jelentette volna, hogy valamennyivel kevesebb adó folyik be az államkasszába, és évről évre lett volna egy jövedelemkiesés. A kormánypártok képviselői ezt nem merték ezt megszavazni a pártelnökök rábólintása n nélkül, emiatt tartózkodtak a bizottságban és a plénumban is” – részletezte a politikus.

Ugyanakkor elismerték a javaslat észszerűségét, hiszen az RMDSZ azzal érvelt, hogy amikor 2017-ben beállították a kétezer lejes, abszolút értékben meghatározott adóküszöböt, 1100 lej volt az átlagnyugdíj, jelenleg már 2300 lej fölé emelkedett. Az inflációval a küszöbérték erodálódott, oda jutottunk, hogy már az átlag alatti nyugdíjakat is megadózták. „Ha azt akarjuk, hogy a szintén abszolút értékben meghatározott háromezer lejes adómentességi küszöb néhány év alatt ne erodálódjon, ne romoljon a nyugdíjak vásárlóereje, akkor szükség lett volna egy automatikus stabilizátorra” – magyarázta a javaslatuk logikáját Miklós Zoltán.

Az indítványt az USR és az AUR is megszavazta, a szociáldemokraták és a liberálisok azonban tartózkodtak, holott személyes beszélgetések során elismerték, hogy az indokolt.

Mint megírtuk, a hétfői kormányülés elején Marcel Ciolacu miniszterelnök kijelentette: a koalíció „sürgős teendőnek” tekinti a nyugdíjak adómentességi küszöbének 3000 lejre emelését, hogy az intézkedés október elsejétől hatályba léphessen és a nyugdíjpénztáraknak október elsejéig legyen idejük felkészülni a törvény végrehajtására.

A 2000 lej alatti nyugdíjakat jelenleg nem adóztatják, de az e küszöbérték feletti összegre 10 százalékos adót vetnek ki.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?