Megkéselte az utcán volt párját egy férfi – Távoltartási végzés volt érvényben ellene
Kórházba szállítottak péntek este egy 34 éves nőt az Olt megyei Caracal városából, miután az utcán késsel támadt rá egy 44 éves férfi. A férfi ellen korábban távoltartási végzést adtak ki, az eset után pedig a rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az Olt megyei rendőrség tájékoztatása szerint pénteken 18 óra 20 perc körül érkezett bejelentés a 112-es segélyhívón arról, hogy egy férfi késsel megsebesített egy nőt Caracalban a nyílt utcán, majd elmenekült a helyszínről..jpg)
A rendőrség valamennyi elérhető caracali egységét mozgósította, és rövid időn belül azonosította a sértettet, valamint a feltételezett elkövetőt, aki szintén helybéli. A 34 éves nőt kórházba szállították, a 44 éves férfi pedig jelenleg őrizetben van.
A nő már október 4-én távoltartási végzést kért a férfi ellen, miután bejelentette a rendőrségen, hogy az erőszakkal fenyegette meg. A hatóságok akkor ideiglenes távoltartási végzést bocsátottak ki, majd október 8-án a bíróság két hónapra szóló végzést rendelt el. Elektronikus nyomkövetést azonban nem írtak elő.
A rendőrség közlése szerint a nő visszautasította az elektronikus megfigyelőeszköz felszerelését, november 2-án pedig megjelent a caracali rendőrségen, és visszavonta a korábban tett feljelentését a fenyegetés miatt.
CSAK SAJÁT


