Meghalt a kórházban a súlyos balesetet szenvedett 18 éves lány
Elhunyt az a fiatal diáklány, aki egy héttel ezelőtt szenvedett súlyos autóbalesetet a 17-es országúton. Mint megírtuk, a családot a baleset után egy másik is csapás érte, a házuk is kigyulladt.
Elhunyt az a 18 éves fiatal lány, akit egy héttel ezelőtt válságos állapotban ápoltak a Beszterce-Naszód Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban, miután súlyos közúti baleset érte a 17-es országúton (DN17), Sajómagyarós és Királynémeti között – tájékoztatott csütörtökön a kórház szóvivője, Camelia Strungari.
A baleset másik sérültje, a 40 éves sofőr – akinek az autójában az elhunyt lány is utazott – továbbra is kórházi ápolásra szorul, ám az állapota kielégítő és kedvezően alakul – idézi a tájékoztatást az Agerpres hírügynökség.
A 18 éves áldozat a besztercei „Tudor Jarda” Művészeti Líceum diákja volt. Az oktatási intézmény csütörtökön részvétnyilvánító üzenetben búcsúzott tőle.
A baleset még október 7-én történt. A Beszterce-Naszód Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a Sajómagyarósról származó, 40 éves nő által vezetett személygépkocsi összeütközött egy szemből érkező járművel, amelyet egy 22 éves bethleni fiatalember vezetett.
Kapcsolódó
Az ütközés következtében mindkét sofőr, valamint a nő autójában ülő három utas – a sofőr 7 és 10 éves kislánya, valamint a 18 éves lány – kórházba került. A gyermekek és a 22 éves sofőr többszörös zúzódásokat szenvedtek, és a sürgősségi osztályon nyújtott ellátás után otthoni lábadozásra bocsátották őket.
A tragédiasorozat azonban itt nem ért véget: múlt csütörtökön, mindössze 15 órával a 17-es országúton történt baleset után teljesen kigyulladt az a bérelt ház, amelyben a 40 éves nő élt a családjával.
A katasztrófavédelem (ISU) tájékoztatása szerint a tűz kitörésének pillanatában a nő férje tartózkodott az ingatlanban, akinek sikerült épségben elhagynia az épületet. A férfi pánikrohamot kapott, a rohammentősök a helyszínen ellátták, de a kórházba szállítást visszautasította. A hatóságok megállapították, hogy a tüzet valószínűleg egy nem megfelelően kitisztított kémény okozta.
CSAK SAJÁT


