Ahová néznek, pénzbírság terem – üdülőket ellenőrzött az élelmiszer-felügyelet

Meghaladta az egymillió lejt a bírság összege, amit az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági felügyelet munkatársai az elmúlt két hét során kiróttak a romániai üdülőkben és turisztikai szempontból jelentős helyszíneken tartott ellenőrzéseik során.

Fotó: ANSVSA

Keddi összegzésük alapján július első két hetében országos szinten 685 helyszínen tartottak ellenőrzést; vásárok és fesztiválok mellett éttermeket, cukrászdákat, panziókat és üzleteket vettek górcső alá. Hangsúlyozták, hogy a tengerparti ellenőrzéseket egy külön csapat tartja, ezek a mostani vizsgálatok más üdülőkben és idegenforgalmi szempontból jelentős településeken voltak.

A feltárt szabálytalanságok nyomán öt esetben rendelték el a kereskedelmi tevékenység betiltását, két esetben pedig felfüggesztették a működési engedélyt. Bőven voltak viszont kihágások, amelyeket szankcionálniuk kellett, így összesen közel 1,3 millió lejnyi pénzbírságot szabtak ki és 93 kilogrammnyi hústerméket foglaltak le.

A legtöbb esetben az élelmiszerek tárolásával voltak gondok, de több helyszínen köztisztaság is kívánnivalót hagyott maga után.

A hatóságok, mint ismeretes, külön vizsgálatot tartottak a tengerparti üdülőhelyeken is. Két hét alatt összesen 265 helyszínen tartottak ellenőrzést, amely során összesen mintegy 1 millió lej bírságot szabtak ki és több mint 280 kilogrammnyi hústerméket lefoglaltak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?