Meggyilkoltak egy nőt, a munkatársát gyanúsítják
Megtalálták annak a craiovai nőnek a holttestét, akinek eltűnését két hete jelentette be a családja. Az áldozatot kirabolták, megölték, majd a város szélén, egy hőerőmű közelében rejtették el a testét.
A pénz miatt ölhettek meg egy nőt Craiován. Az áldozat eltűnését két hete jelentette be férje. A család csak annyit tudott, hogy a nő autót akart venni: Gheorghe Voicu, az áldozat édesapja a rendőrségnek azt mondta, hogy lánya kocsit akart vásárolni, majd jelezte, hogy nem megy haza, mert műszaki vizsgára kell vinnie a járművet. Mint kiderült, ez meg is történt, ám a nő ezután sem jelentkezett.
A rendőrség egy 42 éves predești-i férfit gyanúsít a szörnyű bűntettel. A család szerint a támadó és az áldozat ismerték egymást, ugyanabban a gyárban dolgoztak.
Mihaela Sadoveanu, a rendőrség szóvivője szerint a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított 42 éves férfi és az áldozat között spontán konfliktus törhetett ki, amelyet követően a férfi megölte kolléganőjét. A férfit előzetes letartóztatásba helyezték, és gyilkossággal vádolják.
CSAK SAJÁT