FRISSÍTVE – Kiderült, hogyan ölte meg a kétéves kislányt a 15 éves unokatestvére

Beismerte a 15 éves tinédzser, hogy megölte a két és fél éves unokatestvérét. FRISSÍTÉS: A gyermeket megszúrta és fojtogatta a fiú.

A Dolj megyei rendőrség 24 órára őrizetbe vette a 15 éves gyanúsítottat, akinek kihallgatása tizenöt órán át tartott. A fiú beismerte, hogy meggyilkolta a lányt, a holttestét pedig egy szakadékba dobta. Mint kiderült, a fiú szüleit és testvérét is bevitték a rendőrségre, de ellenük nem indult büntetőeljárás.

Az ügyészek közölték, az eddig összegyűjtött bizonyítékok szerint a kislányt megszúrta és fojtogatta az unokatestvére, ez okozta a halálát, ugyanakkor a fiú ruháján vérnyomokat is találtak.

Fotó: képernyőmentés/Digi24

A hatóságok közlése szerint a kislány az eltűnésekor a nagynénje udvarán volt a 15 éves unokatestvérével. A nő azt állítja, hogy mindössze 20 percre hagyta magukra a kiskorúakat, és amikor visszatért, a kislány már nem volt a házban. Azt biztosan tudni lehet, hogy Raisa hétfőn délelőtt 11.45-kor lépett be a nagynénje udvarába, de soha nem jött ki onnan – ezt a térfigyelő kamerák is rögzítették.

A Digi 24 összefoglalója szerint Raisa szülei külföldön dolgoznak, Spanyolországban értesültek a tragikus hírről. Az apa könnyes szemmel mesélte, hogy amikor utoljára beszélt a lányával, a gyermek ajándékot kért tőle. A kislány édesanyja a gyanúsítottról azt mondta: „Csendes fiú, nem volt agresszív”.

Ahogy arról a Maszolon is beszámoltunk, a hétfőn eltűnt kétéves kislányt holtan találták meg kedden egy szakadékban, erőszak nyomai voltak a testén. A rendőröket hétfőn délben értesítették arról, hogy egy kétéves és öt hónapos kislány eltűnt. A 112-es számot egy férfi, a kislány szüleinek szomszédja hívta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?