Még néhány napig lehet jelentkezni a Szülőföldön magyarul programra

Még tart a Szülőföldön magyarul program idei pályázási időszaka, de csak néhány nap áll az igénylők rendelkezésére, hogy benyújtsák kérelmeiket. A támogatás összege diákonként évi 100 ezer forint, azaz 1200 lej.

Május 8-áig kizárólag elektronikusan, a mipont.hu felületen nyújthatják be támogatási igényüket a szülők az oktatási-nevelési támogatásra.

Május 8-áig lehet jelentkezni | Fotó: Fodor Zsuzsanna

A pályázatot okostelefonról vagy számítógépről is be lehet nyújtani. A szülőnek ki kell töltenie a támogatási kérelmet. Fontos, hogy minden adatmező kitöltése kötelező, de a szülők kitöltési útmutatót is találnak a honlapon.

Szükség van a gyermek(ek) iskolalátogatási/óvodalátogatási igazolásának eredeti példányára, amely tartalmazza az adott osztály/tagozat/csoport tannyelvének megjelölését, valamint a 2024/2025-ös tanév első három moduljában felhalmozott igazolatlan órák számát.

A fakultatív magyar nyelvű oktatásban részesülő tanulók esetében az igazolásnak tartalmaznia kell a hivatalosan előírt, magyar nyelven tartott órák számát, és a 2024/2025-ös tanév első három moduljában felhalmozott igazolatlan órák számát. Az opcionális magyar nyelvű oktatásban részesülő tanulók esetében az igazolásnak tartalmaznia kell a hivatalosan előírt magyar nyelven tartott órák számát és a 2024/2025-ös tanév első három moduljában felhalmozott igazolatlan órák számát. Utólag módosított, törölt, javított, felülírt igazolásokat nem fogadnak el. Az igazolásokat az oktatási intézmények központilag küldik el a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségéhez (RMPSZ).

A moldvai magyar nyelvű oktatásban résztvevő gyerekek esetében szükség van a látogatott oktatási intézmény által kiállított iskolalátogatást igazoló iratra, vagy, amennyiben a helységben nincs hivatalos magyar nyelvű oktatás, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által kiállított, magyar nyelvű oktatásban való részvételt igazoló iratra.

Ezeket a dokumentumokat kell feltölteni

Kötelező feltölteni a gyermek(ek) születési anyakönyvi kivonatát, a szülő/törvényes képviselő érvényes személyazonosító okiratát, vagy a támogatási kérelem benyújtásáig 18. életévét betöltött tanuló esetében a saját személyazonosító okiratát. Amennyiben a törvényes képviselő nem az anyakönyvezett anya vagy apa, mellékelni kell a támogatási kérelem beadására vonatkozó jogosultságot igazoló dokumentumot. Emellett fel kell tölteni a támogatási kérelem benyújtásától számított 30 napnál nem régebbi érvényes igazolást az adatlapon feltüntetett banki adatokról (pl. számlavezető bank által kiállított igazolás, vagy bankszámla kivonat), amely kötelezően tartalmazza a számlatulajdonos nevét, valamint a bankszámlaszámot IBAN formátumban.

A kötelezően feltöltendő dokumentumok között szerepel a személyi igazolvány hátoldala is! Erre két okból van szükség: az egyik, hogy sok esetben az igénylők ideiglenes lakcímmel (flotant) rendelkeznek, a másik, hogy az új típusú, digitális személyi igazolványok kétoldalúak. Aki tavaly igényelte már a támogatást, annak az idén csak a személyi igazolvány hátoldalát kell új dokumentumként feltöltenie, amennyiben a személyi még érvényes.

Online lehet pályázni. | Fotó: Pexels

Az egyetemistáknak is ki kell tölteniük a támogatási kérelmet, továbbá szükségük lesz a hallgatói jogviszonyt igazoló dokumentum eredeti példányára, ugyanakkor fel kell tölteniük a hallgató érvényes személyi igazolványát, valamint a támogatási kérelem benyújtásától számított 30 napnál nem régebbi érvényes igazolás az adatlapon feltüntetett banki adatokról (pl. számlavezető bank által kiállított igazolás, vagy bankszámlakivonat), amely kötelezően tartalmazza a számlatulajdonos nevét, valamint a bankszámlaszámot IBAN formátumban.

Hiánypótlásra is lesz lehetőség

Amennyiben a támogatási kérelem hiánypótlásra szorul, akkor a támogatási kérelmet benyújtó személy köteles a hiánypótlási felhívás elektronikus kézbesítésétől számított 15 napon belül a kért adatokat vagy mellékleteket pótolni, ellenkező esetben a támogatási kérelem érvénytelennek minősül. Hiánypótlásra csak egyszer van lehetőség.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?