banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Marosújváron már épül, Székelykocsárdon a katonaság nem engedélyezi a napelempark létesítését

Miközben az Európai Projektek és Beruházások Minisztériuma pályáztatással 500 millió eurót szán arra, hogy a helyi önkormányzatoknak segítsen energia-függetlenné válni – már meg is jelent a kiírás útmutatója, csak hiányoznak a hálózatra való kapcsolódás konkrét technikai megoldásai –, addig a Fehér megyei Marosújváron már javában épül az a napelempark, amely épp az áramönellátást fogja szolgálni.

A közel 600 ezer eurós értékű, a Norvég Alapból finanszírozott projektet ezelőtt két évvel indította el az önkormányzat. A munkálatok, úgy tűnik, jól haladnak: ottjártunkkor már a fotovoltaikus paneleket szerelték a munkások. A román sajtó szerint Marosújvár lesz az első olyan város Romániában, amely energia-függetlenné válik, bár ezt az információt még egyetlen hivataos forrás sem erősítette meg.

Tény az, hogy kétségtelenül az úttörők között szerepel a Maros-parti kisváros ebben a tekintetben. A városháza, az iskolák, a kórház, a kultúrotthon, a városi könyvtár, a közvilágítás, sőt a hamarosan üzemképes sósfürdő energiaellátásának egy része is saját forrásból valósul majd meg, ami jelentős anyagi könnyebbséget jelent majd a településnek. Silviu Vințeler polgármester szerint évi másfél-kétmillió lejt nem kell a helyi költségvetésből villanyszámlákra fordítaniuk majd, a felszabaduló összeget más beruházásokra költhetik el.A kép illusztráció | Fotó: Pixabay

A napelempark a futballpálya mögötti, hatezer négyzetméteres területen készül, 1500 fotovoltaikus panelt kell kihelyezni, majd a felszerelést át kell adni az energiaszolgáltatónak. A polgármester a Maszolnak azt nyilatkozta: abban reménykedik, hogy év végéig megvalósul a beruházás.

Marosújvár elöljárójától azt is megtudtuk, hogy – a beharangozottak ellenére – nem sikerült a nyári szezon végén megnyitni az új fürdőkomplexumot, a próbateszteket elvégezték, hátravan a személyzet alkalmazása, de Vințeler e tekintetben is optimista. Elmondta továbbá, hogy több más nyertes pályázata is van az önkormányzatnak, többek között iskola- és kórházfelújítás, közvilágítás korszerűsítése szerepel a tervek között, az európai uniós pályázatok értéke meghaladja a 10 millió eurót.

Hatalmas napelempark körvonalazódik Székelykocsárdon, de hiányzik a katonaság beleegyezése

Nemrégiben felröppent a hír, hogy Marosújvártól alig néhány kilométernyire, Székelykocsárdon egy hatalmas, 177 hektáron elterülő napelempark fog megépülni. Felvettük a kapcsolatot Csegezi Zsuzsa Edit RMDSZ-es polgármesterrel, aki megerősítette az információt, de hozzátette: a projekt beindításához szükséges még néhány engedély megszerzése, „várjuk meg a végeredményt.”

A polgármester akkori szavai mintha előrevetítették volna mindazt, ami azután következett, de amúgy amire nem igazán számítottak a tervezők sem: a napokban kiderült, hogy a hadsereg nem adja beleegyezését a projekt megvalósításába, mert úgy véli, a napkollektorok akadályozzák a repülőgépek fel- és leszállását. Tudniillik Székelykocsárdtól mindössze 16 és fél kilométerre fekszik légvonalban az aranyoslónai katonai reptér, a beruházás pedig befolyásolhatja az ott zajló tevékenységeket – vélik a védelmi minisztérium illetékesei.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Pedig a napelempark jókorát lendíthetett volna az amúgy fejlődésnek indult településen. Az óriási kiterjedésű területen közel 240 ezer fotovoltaikus panel került volna kihelyezésre, nyolcvannál több transzformátor, a kapacitás pedig megközelítette volna a 150 megawattot. A kitermelt áramot az országos energiahálózatba szállították volna, az egyik szakaszon a kolozsvári kivitelező cég, a Campeador Green Energy KFT azt is eltervezte, hogyan fogják átvezetni a Maros alatt a rendszerhez kapcsolható infrastruktúrát.

Csegezi Zsuzsa polgármester a Maszolnak elmondta: szerinte szükség van egy pontos technikai esettanulmányra, amely megvizsgálja, mennyiben akadályozná a beruházás a katonai reptér működését, hiszen ez nem is annyira egyértelmű. A cég pedig meg fogja tenni ezt a lépést, így a terv megvalósításáról egyelőre nem mondanak le.

Kapcsolódók

Kimaradt?