Majdnem minden romániai háztartásban van internet

A romániai háztartások 85,7 százaléka rendelkezik jelenleg internet-hozzáféréssel; ez 3,6 százalékkal több a 2022-ben jegyzett aránynál – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból. A 16 és 74 év közöttiek 92,5 százaléka legalább egyszer használta már az internetet.

Az INS adatai szerint városon a háztartások 89,8 százalékában, vidéken 80,3 százalékában van internet.

Területi leosztás szerint Bukarestben és Ilfov megyében a legmagasabb az internetellátottság (92,9 százalék), ezt az északnyugati (89,1 százalék) és a nyugati (87,7 százalék) régió követi. A rangsor végén a délkeleti (81,7 százalék) és a dél-munténiai régió (82,9) helyezkedik el.

Fotó: Pexels

A 16 és 74 évesek körében 92,5 százalék azoknak az aránya, akik legalább egyszer használták az internetet (ez 2,8 százalékpontos növekedést jelent tavalyhoz képest), közülük 96,4 százalék az elmúlt három hónapban. A korosztályon belül 70,4 százalék naponta többször, 21,6 százalék naponta vagy szinte naponta fellép a világhálóra.

Az adatokból az is kiderül, hogy a 16-34 éves korosztály 98,6 százaléka használja az internetet, míg az 55 és 74 év közöttiek esetében ez az arány 81,4 százalék.

Tavaly a 16 és 74 év közöttiek 88,9 százaléka mondta azt, hogy használta az internetet az elmúlt 12 hónapban. Ez az arány 2,2 százalékkal maradt el az uniós átlagtól.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?