FRISSÍTVE – Majdnem kétszer annyi fertőzést jelentettek, mint egy nappal korábban

FRISSÍTVE: Az elmúlt 24 órában 1421 új koronavírus-fertőzés igazoltak Romániában, csaknem kétszer annyit, mint hétfőn (akkor 823 eset volt) – közölte kedd délelőtt a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

A nagy különbségre magyarázat, hogy hétfőn a vasárnap elvégzett tesztek eredményei alapján adtak helyzetjelentést, márpedig hétvégenként jóval kevesebb mintát vesznek és dolgoznak fel. Az elmúlt 24 órában pedig 51 394 tesztet végeztek el.

Az új esetek közül 43-an újrafertőződött betegek. Így 1 788 260-ra nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma. Közülük 10 517-en újrafertőződtek, nekik az első megfertőződéstől számított 180. nap után lett ismét pozitív a tesztjük.

Eddig 1 705 896 személyt nyilvánítottak gyógyultnak. Az igazolt új esetek mellett 319 fertőzött személynek ismét pozitív lett a koronavírustesztje.

 

Az elmúlt egy napban 107 haláleset is nyilvántartásba került mint koronavírusos áldozatok, de közülük 6-an korábban hunytak el, és csak most hozták összefüggésbe a fertőzéssel az elhalálozásukat.

A 107 halálos áldozat közül 93-an nem voltak beoltva, ugyanakkor 100-nak volt valamilyen társbetegsége. A 14 beoltott áldozat 50 és 59 év közötti, illetve 80 éven felüli volt, és valamennyiüknek volt valamilyen társbetegsége.

Ezzel 57 260-ra emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Romániában.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Cikkünk frissül.

Kapcsolódók

Kimaradt?