Majdnem felével csökkent az új fertőzések száma egy nap alatt
Országszerte 566 új koronavírus-fertőzést regisztráltak, 408-cal kevesebbet, mint egy nappal korábban – közölte szombat kora délután az egészségügyi minisztérium.
Az ortodox húsvétra való tekintettel azonban a szokásosnál jóval kevesebb koronavírus-tesztet végeztek el az utóbbi 24 órában: alig valamivel többet mint 11 400-at.
A betegek közül 66-an újrafertőzödött személyek, nekik a felépülés óta eltelt 90 nap után lett ismét pozitív a tesztjük. Az új esetek mellett 45 fertőzött személynek lett ismét pozitív a koronavírus-tesztje.
A napi jelentésben 9 fertőzött személy halála is szerepel, de ezek közül egy korábban következett be, s csak most került a statisztikába. Mindegyik elhunyt valamilyen más súlyos betegségben is szenvedett, 7-en közülük nem voltak beoltva a vírus ellen. Velük immár 65 421-re nőtt a halálos áldozatok száma Romániában a járvány több mint két évvel ezelőtti kitörése óta.
CSAK SAJÁT
Jelenleg 1210 személyt kezelnek kórházban a koronavírus okozta Covid-19 betegséggel, 39-cel kevesebbet, mint egy nappal korábban; közülük 212-en szorulnak intenzív terápiás ellátásra. A kórházban kezelt páciensek között 75 kiskorú van, egyiküket sem ápolják intenzív terápián.
Az elmúlt 24 órában Bukarestből (239), valamint Ilfov (48), Temes (32) és Brassó (31) megyéből jelentették a legtöbb új koronavírusos megbetegedést. A legkevesebb (1-1) új megfertőződést Bákó, Botoşani, Kovászna, Ialomiţa és Tulcea megyében regisztrálták, Gorj, Hunyad és Máramaros megyéből egy esetet sem jelentettek.