Majdnem 800 jogsi repült egyetlen nap alatt
Közel 800 gépkocsivezetőnek vonták be a jogosítványát az elmúlt 24 órában a közúti közlekedési szabályok megszegése miatt.
A Román Rendőrség vasárnapi közleménye szerint összesen 798 sofőrnek vonták be a vezetői engedélyét, közülük 387-nek gyorshajtás, 77-nek alkoholos befolyásoltság, tizenkettőnek drog vagy egyéb tiltott szer hatása alatti vezetés miatt. Emellett 354 járműnek bevonták a forgalmi engedélyét, írja az Agerpres.
A rendőrség azt is közölte, hogy az elmúlt 24 órában a rendőrök több mint 11.200 szabálysértést észleltek, amelyek miatt összesen 4.521.041 lej értékben róttak ki bírságokat.
A hatóságok kézre kerítettek 22 országos vagy nemzetközi körözés alatt álló személyt, és 43 személy ellen rendeltek el valamilyen kényszerintézkedést.
A tájékoztatásból az is kiderül, hogy a Blocada elnevezésű akció keretében szombaton több mint 4100 rendőr és csendőr lépett fel a közrend biztosítása, a kábítószer-forgalmazás és -fogyasztás megelőzése, valamint a közúti közlekedés biztonságának növelése érdekében. Országszerte 8195 gépjárművet ellenőriztek és 13.591 személyt igazoltattak. Alkoholtesztet 3852, drogtesztet 226 személyen végeztek. A Blocada akció keretében 39 közlekedési bűncselekményt állapítottak meg a hatóságok, és bevontak 431 jogosítványt, ebből 43-at alkoholos befolyásoltság alatti járművezetés, 234-et gyorshajtás miatt. Ugyanakkor elvették 172 jármű forgalmi engedélyét.