Magyarázkodik az energiaügyi minisztérium, miután megjelent egy bizarr közlemény a honlapján

Sajnálatos emberi tévedés miatt jelent meg egy jóvá nem hagyott, hibás szöveg a honlapon, magyarázza a minisztérium. A közlemény a Románia és a Moldova Köztársaság energiaügyi miniszterei közötti, szeptember 11-én lezajlott, kétoldalú találkozót taglalta, de a szaktárca szerint olyan személyek tették fel, akik jelen sem voltak.

A közlemény, amit azóta levettek az oldalról, furcsa és értelmetlen információkat tartalmazott. A moldovai miniszter egy esetleges nyilatkozatáról szólt, aki állítólag az Orosz Föderáció esetleges támadásairól beszél. Aztán a sajtóközleményben az is szerepelt, hogy Sebastian Burduja miniszter tájékoztatást kapott a Moldovai Köztársaságban kialakult helyzetről Vasile Iugától, aki Marinel Burduja, a miniszter édesapjának közeli barátja, de nem erősítette meg a miniszterrel folytatott megbeszéléseket. Ráadásul nem rendelkezik a szükséges minőséggel sem ahhoz, hogy hivatalosan továbbítsa az információkat a miniszterhez, taglalta a furcsa közlemény.

Fotó: Sebastian Burduja Facebook oldala
Az említett
dokumentumot eltávolították a honlapról, az energiaügyi minisztérium pedig pontosításokkal tért vissza. „A szóban forgó közleményt emberi tévedés miatt tették közzé, és nem a megbeszélés tartalmának megfelelő információkat tartalmazott" – áll az energiaügyi minisztérium újabb tájékoztatásában.
Eszerint az energiaügyi minisztérium honlapján való
engedélyezetlen és hibás szöveg közzétételével kapcsolatban a minisztérium vezetősége megteszi a szükséges fegyelmi intézkedéseket annak érdekében, hogy ilyen helyzet ne ismétlődjön meg, és a sajtó ellenőrzött információkhoz jusson.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?