Luca Niculescu a függetleneket győzködi, egyelőre ők is kivárnak
Luca Niculescu miniszterelnök-jelölt kedden folytatja az egyeztetéseket az új kormány megalakításáról. Jelenleg a pártokhoz nem kötődő parlamenti képviselőkkel tárgyal annak érdekében, hogy megszerezze a kormány beiktatásához szükséges 233 szavazatot.
A helyzet továbbra is bizonytalan, mivel a korábbi koalíció pártjai feltételeket szabnak, és várják a kormányprogram, valamint a miniszterjelöltek névsorának bemutatását. Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök elmondta, hogy a független parlamenti képviselőkkel folytatott tárgyalások során azt mondta nekik: „csodálatra méltóan szervezetlenek” – idézve Henri Berthelot tábornokot. A parlamenti képviselők a sporttörvény módosítását kérték tőle. Niculescu kijelentette, hogy ért a dolgok megszervezéséhez, és azokat a kért intézkedéseket, amelyeknek nincs költségvetési vonzatuk, könnyebben meg lehet valósítani.

Aurora Tasica Simu független képviselő, az Egységben Romániáért (UNIT) párt elnöke kedden, a Luca Niculescu kijelölt miniszterelnökkel folytatott megbeszélések után bejelentette, hogy a kormány támogatásáról a kormányprogram és a miniszterek listájának ismeretében fognak majd dönteni. Simu kiemelte, hogy a keddi egyeztetésen Niculescu a főbb prioritásairól számolt be, amelyek között van a költségvetés-kiigazítás, a 2027-es költségvetés kidolgozása, gazdaságélénkítő intézkedések, az áfa-bevételek növelése, uniós beruházási források lehívása, a kis- és középvállalkozások támogatása, a nyugdíjak indexálása és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése.
A független képviselő szerint azonban az UNIT számára a konkrét intézkedések a lényegesek, és mielőtt döntenének a Niculescu-kormány támogatásáról, nemcsak a kormányprogramot elemzik, hanem azt is, hogy milyen határidőre, milyen forrásokból valósítanák meg az intézkedéseket, és kik felelnek azok végrehajtásáért. Beszámolója szerint konkrét megoldásokat kért Niculescutól: többek között az ügyintézés digitalizálásának felgyorsítását a külföldön élő román állampolgárok számára is, az interoperabilitás biztosítását a helyi és központi közigazgatás informatikai rendszerei között, valamint az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) vezetőségének leváltását a romániai állattenyésztés ágazatának súlyos helyzete miatt.
Kapcsolódó
Az Agerpres által idézett független képviselők ugyanakkor felhívták a kijelölt miniszterelnök figyelmét, hogy a jelenlegi gazdasági válság és a magas költségvetési deficit közepette nem indokolt a politikai pártoknak juttatott nagy értékű támogatás; csökkenteni kell a politikai kiadásokat, hogy a forrásokat valódi szociális szükségletekre lehessen fordítani, mint a fogyatékkal élők integrációjának előmozdítására, valamint a demográfiai mutatók javítására és a gyerekeket nevel családok támogatására. Azt is közölték Niculescuval, hogy a párt ellenzi a stratégiai jelentőségű állami vállalatok eladását, és ehelyett azok átszervezését sürgeti.
A politikai válság egyik fontos mozzanata lehet szerdán, amikor a PSD vezetőe dönt a kormányzati szerepvállalással kapcsolatban. Eddig csak a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciója ígért garantált szavazatokat a miniszterelnök-jelöltnek.
CSAK SAJÁT


