Lezárult a Food Savers projekt Hargita megyében
Két év szakmai munkájának eredményeit mutatták be Csíkszeredában az Élelmiszer-hulladék megelőzése Hargita megyében – Food Savers elnevezésű projekt zárórendezvényén.
A Hargita Megye Tanácsa által vezetett, a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulással (Visit Harghita) és a Hargita Megyei Vidékfejlesztési Egyesülettel partnerségben megvalósított projekt célja az volt, hogy növelje a városi lakosság és a vendéglátásban dolgozók tudatosságát az élelmiszer-pazarlással kapcsolatban, ezáltal csökkentve a városokban keletkező élelmiszer-hulladék mennyiségét. A projekt az Európai Bizottság Egységes Piaci Programjának támogatásával valósult meg – számolt be Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata.
.jpg)
A záróeseményen Zonda Erika, Hargita Megye Tanácsa Programok és Projektek Igazgatóságának igazgatója ismertette a projekt részleteit. Mint elmondta: a 24 hónapon át megvalósított kezdeményezés összköltségvetése 298 208,91 euró volt, amelynek 50 százalékát az Európai Bizottság finanszírozta. A projekt keretében mobilalkalmazás fejlesztése, vendéglátóipari képzések, dél-tiroli szakmai tanulmányút, lakossági szemléletformáló kampány és felmérések valósultak meg, hangzott el.
Borboly Csaba, a Vidékfejlesztési Egyesület elnöke felszólalásában hangsúlyozta, hogy az élelmiszer-pazarlás megelőzése nemcsak környezetvédelmi és gazdasági, hanem szociális kérdés is. Rámutatott, hogy nap mint nap jelentős mennyiségű, még fogyasztható élelmiszert semmisítenek meg, miközben sok rászoruló számára ezek valódi segítséget jelenthetnének. A politikus beszélt arról a célkitűzésről, hogy Hargita megyében is létrejöjjön egy szabályosan működő élelmiszerbank, amely lehetőséget teremtene például arra, hogy a lejárati idő előtt álló, még biztonságosan fogyasztható élelmiszerek eljuthassanak a rászorulókhoz.
.jpg)
A projekt gyakorlati eredményeit Balázs Réka, a projekt menedzsere ismertette. Bemutatta a vendéglátóipari szereplők és gasztronómiai szakos diákok számára szervezett képzéseket, amelyek során száz résztvevő sajátíthatott el gyakorlati ismereteket az élelmiszer-hulladék csökkentéséről.
Ismertette továbbá a Food Savers mobilalkalmazást, amely a háztartások számára nyújt segítséget a tudatosabb élelmiszer-gazdálkodásban, nyomon követi az otthoni élelmiszerkészleteket és a lejárati időket, receptajánlásokat kínál a rendelkezésre álló alapanyagok alapján, segíti a bevásárlás megtervezését, valamint hozzájárul az élelmiszer-pazarlás csökkentéséhez. Elmondta továbbá, hogy a projekt részeként dél-tiroli szakmai tanulmányutat is szerveztek, ahol a résztvevők európai jó gyakorlatokat ismerhettek meg a fenntartható vendéglátás és az élelmiszer-hulladék megelőzése terén.
Imets Hanna, a Vidékfejlesztési Egyesület képviseletében ismertette a projekt keretében végzett felmérések eredményeit. A kezdeti és záró kutatás során Csíkszereda, Székelyudvarhely és Gyergyószentmiklós városi lakosságának élelmiszer-fogyasztási és -pazarlási szokásait vizsgálták, összesen 1200 fogyasztó bevonásával.

Páll Zelinda, a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás (Visit Harghita) munkatársa ismertette a „Még mindig ennivaló. Mentsd meg!” szlogenre épülő szemléletformáló kampány eredményeit. A projekt keretében 30 figyelemfelhívó videó, receptvideók, útmutatók és közösségi médiás tartalmak készültek, amelyek az élelmiszer-pazarlás csökkentésére és a tudatos fogyasztói szemlélet erősítésére hívták fel a figyelmet.
A projekt eredményei, a Food Savers mobilalkalmazás letöltési lehetőségei, valamint a kampány során készült videók és további hasznos információk egy helyen, a projekt hivatalos Linktree-oldalán érhetők el.
CSAK SAJÁT
