Letartóztattak egy kolozsvári fiatalembert, mert rálőtt egy gépkocsira

Előzetes letartóztatásba került egy 19 éves kolozsvári fiatalember, miután egy közlekedési vita során airsoft pisztollyal rálőtt egy autóra, betörve annak hátsó ablakát.

Az incidens Kolozsvár egyik városrészében történt, miközben többen tartózkodtak az utcán. A Kolozs Megyei Rendőrfelügyelőség kedd este arról tájékoztatott, hogy a rendőrök házkutatási parancsot hajtottak végre egy 19 éves kolozsvári fiatalember otthonában, rongálás, valamint a közrend és a köznyugalom megzavarása miatt indított bűnügyben. Illusztráció: Pexels

Az előzetes vizsgálatok során kiderült, hogy idén szeptember 27-én, 20 óra 15 perc körül egy közlekedési félreértést követően a fiatalember egy airsoft pisztolyt használt, és lövést adott le egy autóra, amelynek hátsó ablakát tönkretette. Az incidenst követően a sértett, egy 24 éves férfi a 112-es segélyhívószámon jelentette az esetet a rendőrségen. A bűncselekmények elkövetésének idején a szóban forgó utcában több személy tartózkodott, közölte a kolozsvári rendőrség.

A házkutatás során az ügy szempontjából releváns bizonyítékokra bukkantak, egy airsoft pisztolyhoz használt gázcsőre és egy zacskóra, amely 0,25 grammos fehér golyókat tartalmazott. Ennek következtében a fiatalembert 24 órára őrizetbe vették, majd 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték. A nyomozás a kolozsvári bíróság ügyészségének felügyelete mellett folytatódik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?