Legtöbben nem hiszik, hogy a kormány képes megvédeni fegyveres veszély esetén

A romániaiak közel 80%-a nem bízik abban, hogy a kormány képes megvédeni a lakosságot fegyveres veszély esetén, 56%-uk pedig a közel-keleti helyzet miatt terrorista akcióktól tart Romániában – derül ki az IRSOP piackutató cég felméréséből. Arra is rákérdeztek, mit gondolnak a zsidó menekültek befogadásáról és az Ukrajnának szánt segélyekről.

Egy október végén az IRSOP piackutató által végzett felmérés eredményei szerint a többség, a megkérdezettek 86%-a elítéli a Hamász október 7-i véres izraeli támadását, míg 7% nem ítéli el, 7% pedig nem tudja. Míg 66% szerint Izraelnek joga van megtámadni a Hamász fegyvereseit Gázában, 20% szerint pedig a zsidó államnak nincs joga ehhez. 78% egyetért azzal, hogy Romániának segítenie kellene a Gázai övezetben élő civil lakosságot, 20%-uk viszont nem ért egyet, írja a News.ro.

Fotó forrása: Adobe Stock

Több mint fele egyetért egy palesztin állam létrehozásával

Egy másik kérdés a zsidó menekültek romániai befogadásának lehetőségére kérdezett rá. Csak egyharmaduk lenne teljesen befogadó a válaszok alapján, ugyanis a válaszadók 29%-a mondta, hogy teljesen egyetért, 38% részben egyetért, és 31% nem ért egyet. A Közel-Keleten egy Izrael melletti palesztin állam létrehozásáról is megkérdezték az alanyokat. Ezzel 56%-értett egyet, 18%-a ellene volt, 26%-a pedig úgy nyilatkozott, hogy nem tudja.

Ami az ukrajnai és a közel-keleti konfliktusokat illeti, több mint egyharmaduk (36%) jobban fél az ukrajnai konfliktustól, és körülbelül ugyanennyien egyformán félnek mindkét konfliktustól. 42%-uk szerint Románia katonai kockázatai most nagyobbak, mint az ukrajnai háború kezdetén, 47%-uk szerint pedig ugyanolyan, mint az elején. Arra a kérdésre, hogy Románia túl sokat, túl keveset vagy pontosan azt tesz-e, amire szükség van Ukrajna megsegítésére, 46% azt válaszolta, hogy túl sokat, 8% a túl keveset választotta, és 40% úgy gondolja, hogy Románia pontosan azt teszi, amire szükség van.

Fotó: Agerpres

Arra a kérdésre, hogy Ön szerint Amerika elég erős vagy nem elég erős ahhoz, hogy stabilizálja a világot? – 49% válaszolt úgy, hogy elég erős, 43% szerint nem elég erős.

56 százalék szerint nőtt a terrorveszély

Arra a kérdésre, hogy Ön szerint a közel-keleti háború olyan terrorista akciókhoz vezethet, amelyek veszélyeztetik a romániai lakosság biztonságát? – a megkérdezettek 56%-a válaszolt igennel, míg 38% szerint nincs ilyen veszély. A megkérdezettek mindössze 2%-a bízik nagyon abban, hogy fegyveres veszély esetén a román kormány képes megvédeni a lakosság biztonságát, 17%-uk bízik ebben, míg azok aránya, akik nem annyira vagy alig hisznek ebben 35%, illetve 44%.

Az IRSOP felmérés október 25. és 30. között zajlott telefonos interjúkkal, 905 fős mintán, a 18 éven felüli romániai lakosságot reprezentáló mintán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?