Lefülelték a Szent Mihály-templom kiskorú tolvajait

Azonosította a rendőrség azokat a gyerekeket, akik a Szent Mihály-templomból ellopták a keresztelőkút rézfedelét.

Mint ismert, a gyerekek húsvét vasárnapján sétáltak be a templomba, megmosakodtak a keresztelőkút vizében, majd annak fedelével kisétáltak az épületből. A hiányt csak másnap vették észre.A megkerült rézfedél | Fotó: Szent Mihály Római Katolikus Plébánia

A rendőrségnek kedden sikerült azonosítani a három, 11 és 12 éves gyereket. A tolvajok „életkoruk miatt nem büntethetőek, a családi körülményeik sem teszik lehetővé a szülők érdembeli felelősségre vonását” – áll a Szent Mihály Római Katolikus Plébánia közleményében.

A keresztelőkút vörös rézfedelét összetörve egy hulladékgyűjtő ponton találták meg és visszaszolgáltatták a plébániának. Mint írják, „a gyermekek mindössze pár lejt kaptak érte, mi a bosszúságot és a keserű órákat a történtek miatt”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?