Lakossági fórum Kereskényi Gáborral – „Polgármester úr, én el vagyok ájulva!”

Heti rendszerességgel tart lakossági fórumokat Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere. A város különböző részein tanácsosok, képviselők vagy éppen a városmenedzser társaságában várja a lakosokat, közli a zónában tervezett fejlesztési javaslatokat, jól tűrve a dicséretet és állva a kritikát is.

Hétfőn tartotta a sorban az ötödik lakossági fórumát Kereskényi Gábor polgármester, aki most a Carpati I. és Carpati II. lakónegyedek találkozásánál várta a lakosokat, hogy beszélgessenek az eddigi megvalósításokról és a tervekről. Ez alkalommal a városi elöljáróval tartott Pataki Csaba megyei tanácselnök, Maskulik Csaba városmenedzser, na meg Magyar Lóránd és Nagy Szabolcs parlamenti képviselők is.A szerző fotóiAz eddigi tapasztalatok szerint nagyon örülnek a szatmáriak ezeknek a lehetőségeknek, hiszen személyesen a polgármesternek szegezhetik kérdéseiket, kérhetnek tőle a köz érdekében. Sokan vannak, akik csak dicsérni érkeznek, elégedettek az elmúlt két mandátum megvalósításaival és Kereskényiben látják a további fejlődés kulcsát. Vannak kritikusok is, ők hosszabb időre magukhoz ragadják a szót, sorolják a panaszaikat – ezekre pedig legtöbbször választ és megoldási ígéretet is kapnak.

„Polgármester úr, én el vagyok ájulva! Nem hittem volna, hogy megérem ezt. Újítják a Pannóniát, megszűnt a bűntanya a színházzal szemben! Én lehidalok!” – hangzott a hétfői találkozó egyik kulcsmondata. A hölgy részletesen ecsetelte, mennyire elégedett a polgármester munkájával, hiszen csodálatos lett a régi városközpont, elindult a Pannónia szálló felújítása is, az otthonául szolgáló lakónegyed is szépül, élhetőbbé válik – és valóban, a Horea utca 6. szám alatti bűntanyát is felszámolták nemrég.„Én román vagyok, de szeretem magukat” – hangzik egy idősebb, nyugdíjas úr szájából. Mint hozzáteszi, nem számít, hogy valaki magyar vagy román, most látszik a polgármester keze munkája a városon.

Kereskényi Gábor ezt a dicséretet csapata felé is hárította: mint kiemelte, ez a munka nem egyszemélyes, hanem csapatsport, nagyon jó csapat van a megvalósítások mögött.

Egy másik hölgy már kevésbé volt dicsérő, mert őt kimondottan zavarja, hogy sokan csak egy parkolóhelyet kapnak, másoknak több is van. Mint Barta Zoltán, a közterület-fenntartó igazgatóság vezetője elmagyarázta, a tömbházak alatti garázsok telekkönyvileg évtizedek óta melléképületként szerepelnek, ezért lehet az, hogy valaki ilyennel és egy szabadtéri garázzsal is rendelkezik.

Egy másik férfi bevallotta: ő eddig más pártnak volt a szavazója, de most Kereskényi számíthat a támogatására. Persze felvet néhány gondot is, ami megoldásra vár a városban.

Visszatérő téma a Városi strand áldatlan helyzete, azaz, hogy a kitűnő termálvizű strand zárva tart már jó ideje. A polgármesteri hivatal koncesszióba adta ezt, ám az új tulajdonos a beígért fejlesztések elvégzése után megtorpant. A koronavírus világjárvány ideje alatt várva tartott, illetve azóta sem nyitott ki. A polgármesteri hivatal visszaköveteli a strandot, a vállalkozó pedig csak úgy lenne hajlandó lemondani róla, ha megtérítik a nem amortizált befektetéseiket – közel 27 millió lej értékben. Az ügyben több per is zajlik jelen pillanatban. „Mindent megteszünk, hogy visszaszerezzük a szatmáriaknak a strandot” – jelentette ki Kereskényi Gábor. A strand ügyében egyébként azt rebesgetik, hogy a megyei tanácselnöki posztért induló PNL-s Adrian Cozma is „segít”, hogy ne legyen egyszerű a helyzet.„Úgy gondolom, hogy a lakónegyedeink ma már felveszik a versenyt Kolozsvár, Nagyvárad lakótelepeivel, sőt itt több a zöldövezet. Most a két híd között a Szamos-parton is dolgozunk, hogy rendezett szabadidő eltöltésére alkalmas terület várja a szatmáriakat a „dzsungel” helyett. Épülnek bicikliutak, tovább újul a Transurban tömegközlekedési vállalat járműparkja, még idén 20 új elektromos busz érkezik” – sorolta a terveket Kereskényi Gábor, megnyugtatva a helyszínen tartózkodó nyugdíjasokat: továbbra is ingyen használhatják a tömegközlekedést. „Amit adtunk, nem vesszük vissza” – mondta.

Többen is jelezték, hogy külföldi ismerőseik a Facebookon látott képek alapján rá sem ismernek a városra. Ezzel kapcsolatban a polgármester elmondta, hogy célja: a szatmári fiatalok nem menjenek külföldre, vagy térjenek haza. A Szatmár Megyei Tanács jóvoltából egy felújított, európai standardoknak megfelelő repülőtérre érkezhetnek, és remélhetőleg jól fizető állást is kaphatnak az Ipari parkba érkező cégeknél – a jelenleg telt házas ipari parkot ugyanis további 25 hektárral bővítenék.

Maskulik Csaba köszönetet mondott a lakosságnak a türelemért. Sok munkálat ugyanis útlezárásokkal, bosszúsággal jár.

Kereskényi a helyi témák között kitért a helyhatósági választásokkal egy időben rendezett Európai Parlamenti választásokra is. Mint kiemelte: fontos, hogy az EP-ben is ott legyenek azok, akik az erdélyi magyarok érdekeit képviselik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?