Különnyugdíj: az ellenzék szerint húsz év múlva sem törlik el

Elfogadta a különnyugdíjakat szabályozó törvényt az alkotmánybírósági határozathoz igazító módosító javaslatokat keddi együttes ülésen a szenátus munkaügyi, jogi, védelmi és alkotmányossági bizottsága.

A jelentés 43 támogató, 7 elutasító szavazatot kapott, ketten tartózkodtak.

Az ülésen a bizottsági tagok az ellenzék összes módosító indítványát elutasították, csak a kormánypártok közös javaslatait fogadták el.

Archív fotó: Agerpres

Az alkotmánybíróság augusztus 2-án a törvény több cikkét alkotmányellenesnek nyilvánította, és a jogszabályt visszaküldte a parlamentnek.

A szenátus munkaügyi bizottságának elnöke, Ion Rotaru az ülés után a sajtónak elmondta, hogy a törvény 11 tartalmi módosítását fogadták el.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátora, Ştefan Pălărie elmondta, hogy elégedetlen a jogszabály jelenlegi változatával, szerinte így „húsz év múlva sem lesznek eltörölve a különnyugdíjak”. Kifogásolta azt is, hogy az ülés előtt az ellenzéknek csak 12 óra állt a rendelkezésre a kormánypártok módosító javaslatainak tanulmányozására.

Ion Rotaru közlése szerint a törvény várhatóan szerdán kerül az első megkeresett ház, a szenátus plénuma elé.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?