FRISSÍTVE – Közelít az ötezerhez a napi új fertőzések száma

FRISSÍTVE: A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) szerdai közlése szerint az utóbbi 24 órában 4893 személyt diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel Romániában. Ez 993-mal több mint kedden,

Ehhez hasonlósan sok fertőzöttet (4844-et) legutóbb tavaly november 12-én jelentettek.

Az új esetek között 276 olyan van, akik újra megfertőződtek, legalább 180 nappal azt követően, hogy először elkapták a betegséget. A szerdai jelentésben szereplő esetekkel 1 821 849-re nőtt az igazolt fertőzések száma a járvány megjelenése óta (12 021-en közülük újrafertőződtek), és eddig 1 749 204 személyt nyilvánítottak gyógyultnak.

459 fertőzöttnek lett ismét pozitív a koronavírus-tesztje.

 

Kedd 10 órától szerda 10 óráig 64 646 tesztet dolgoztak fel, ezeknek kétharmada gyorsteszt volt. Az elmúlt két hétben az alábbiak szerint alakult a fertőzések száma:

Emellett 30 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak, ezek közül 6 korábban történt. Az elhunytak közül 24 nem voltak beoltva, míg a hat beoltott áldozat valamilyen más súlyos betegségben is szenvedett (60–70 év közöttiek, illetve 80 év felettiek voltak).

A járvány kezdete óta 58 896-an hunytak el a koronavírus okozta szövődményekben, vagy – ritkábban – a fertőzés közvetlen következményeként.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Jelenleg 2259 személyt kezelnek kórházban Covid-19 betegséggel, közülük 409-en szorulnak intenzív terápiás ellátásra. A kórházban kezelt páciensek között 88 kiskorú van, és közülük hatot ápolnak az intenzív osztályon.

Az elmúlt 24 órában Bukarestből (865), valamint Kolozs, Temes és Suceava megyéből jelentették a legtöbb új koronavírusos esetet, a legkevesebb megbetegedést Tulcea, Giurgiu, Olt és Mehedinţi megyében regisztrálták. A fővárosban 1 ezrelékes a fertőzöttségi ráta, ismét nőtt az előző naphoz képest.

Az országban két Arad megyei település számít a legfertőzöttebb városának, illetve községének: Pankota, ahol 3,01, illetve Selénd, ahol 9,21 ezrelék a fertőzési ráta az elmúlt 14 napban. A Krassó-Szörény megyei Lászlóvára községben 6,55 ezrelék, a Kolozs megyei Révkolostoron 5,47, Járavizén 5,4 ezrelék ez az arány.

Kapcsolódók

Kimaradt?