Közel ezer kilométernyi vasútvonal korszerűsítésére költenek az EU-s forrásokból

Marcel Ciolacu miniszterelnök pénteken Karánsebesen kijelentette, hogy Románia több mint 950 kilométer vasútvonalat korszerűsít az Európai Unió helyreállítási alapjából lehívott forrásokból.

Fotó: CFR

Az Agerpres beszámolója alapján a kormányfő emlékeztetett arra, hogy Sorin Grindeanu szállítási miniszter jövő héten írja alá a munkálatok utolsó finanszírozási szerződéseit, és ezzel sikerül lezárni az országos helyreállítási tervnek ezt a fejezetét.

Ciolacu elmondta az is, hogy Adrian Câciu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter hamarosan elküldi az Európai Bizottságnak Románia harmadik kifizetési kérelmét. Ha ezt jóváhagyják, az ország 2,7 milliárd eurót kap jövőre az EU helyreállítási alapjából. A kormányfő elismerte, hogy a kérelmet már márciusban be kellett volna nyújtani, de hangsúlyozta: az a lényeg, hogy most már el fog jutni Brüsszelbe.

Marcel Ciolacu és Sorin Grindeanu pénteken Karánsebesen részt vett a Karánsebes-Temesvár-Arad vasútvonal korszerűsítéséről szóló negyedik és egyben utolsó szerződés aláírásán. Ebből az alkalomból Grindeanu közösségi oldalán emlékeztett arra, hogy az összesen 169 km-es vonal 39,56 km-es szakaszának korszerűsítése 1,34 milliárd lejbe kerül. A kivitelezőnek összesen 42 hónap áll a rendelkezésére, hogy munkát elvégezze. Az első hat hónapot a tervezésre szánják, hogy utána 31,69 km-es szakaszon megduplázzák a síneket, felújítsanak négy vasútállomást, építsenek két új megállót az utasok számára, továbbá fel kell többek között újítani 12 hidat és egy felüljárót is kell építeni Lugos (Lugoj) bejáratánál.

Grindeanu arról is beszélt, hogy az általa vezetett tárca mintegy 160 új vonatszerelvényt készül beszerezni. Tudomása szerint az elmúlt két-három évtizedben ez az első alkalom, hogy Románia új szerelvényeket vásárol. Hangsúlyozta, hogy addig nem állítanak forgalomba új vonatkocsikat, amíg nem győződnek meg a biztonságukról. az Agerpres beszámolója alapján Grindeanu az országba december elején érkezett első elektromos vonatról szólva elmondta, hogy az jelenleg tesztelés alatt áll. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?