Közel 26,6 millió lejjel egészítik ki a Hargita megyei települések költségvetését

Hargita Megye Tanácsa jelentős összegről határozott csütörtökön 43 település számára, összesen 26,6 millió lej értékben – tájékoztatott közleményében az intézmény.

A hatszázalékos adóvisszaosztásból elsősorban helyi fejlesztési programok fenntartható megvalósítására, az alapvető közszolgáltatások (oktatás, egészségügy, kultúra) infrastruktúrájának energetikai korszerűsítésére és felújítására, valamint a közlekedési és közműhálózatok modernizálására igényeltek támogatást a települések.Többek között útjavítási munkálatokra is fordítanak az összegekből | Illusztráció: AdobeStock

Bíró Barna-Botond, a megyei tanács elnöke szerint egy ilyen, költségvetési szempontból nehéz és kihívásokkal teli évben, az a feladat, hogy minél gyorsabban elfogadják azokat a határozatokat, amelyek révén a helyi önkormányzatokat támogatni tudják olyan elképzelések és beruházások megvalósításában, amelyek javítják a helyi közösségek életkörülményeit. Ugyanakkor úgy fogalmazott, arra törekszenek, hogy továbbra is biztos, következetes és hiteles partnerei maradjanak a megye városainak és községeinek – áll a tájékoztatóban.

Csíkszeredának kétmillió lejt hagyott jóvá a testület a Nagy István Művészeti Líceum sportcsarnokának építésére. 1,8 millió lejt fordíthat Székelyudvarhely többek között a művelődési ház tűzvédelmi és műszaki felszereltségének korszerűsítésére. Ugyancsak kétmillió lejt szavazott meg a testület Gyergyóremete számára a vízbefogó rendszer fejlesztésére.

Parajd 1,5 millió lejt fordíthat az alsósófalvi Sükösd Ferenc Általános Iskola energiahatékonysági fejlesztésére. Farkaslaka a községi utak felújítására 1,2 millió lejt fordíthat. Zetelaka számára, szintén a községi utak felújítására 900 ezer lejt hagyott jóvá a testület.

350 ezer lejt használhat fel Tusnádfürdő a vízellátó rendszerének korszerűsítésére. Balánbánya részére 450 ezer lejt szavazott meg a döntéshozó testület a vállalkozó inkubátorház részére.

Szentábrahám költségvetése 500 ezer lejjel egészül ki, amelyet az utcák karbantartására, a kismedeséri iskola javítására és Gagyban a sportpálya fejlesztésére fordíthatnak. Fenyéden 400 ezer lejt kultúrotthonok és utcák javítására fognak felhasználni.

Szintén 400 ezer lejt szavaztak meg Csíkkarcfalva községnek a polgármesteri hivatal udvarának kialakítására, valamint egy játszótér és minifoci pálya kialakítására Csíkjenőfalván. Kápolnás számára 450 ezer lejt hagytak jóvá a kultúrotthon felújítására. Csíkcsicsó további 400 ezer lejt használhat fel a Pillangó óvoda energetikai felújítására.

Csíkszentgyörgy közel félmillió lejt fordíthat többek között műemlék ingatlan vásárlására és egy épület felújítására Adorján-fürdőn. Korond számára 900 ezer lejt hagytak jóvá szabadidős és oktatási infrastruktúra korszerűsítésére, a pálpataki multifunkcionális központ javítására többek között. Csíkkozmáson 450 ezer lejt fordítanak a Boga Alajos Általános Iskola energetikai felújítására.

700 ezer lejjel bővítik Oroszhegy költségvetését, amelyet a községháza korszerűsítésére, a székelyszenttamási közösségi tér bővítésére, a székelyszentkirályi Szent István Általános Iskola sportpályájának felújítására, a tibódi sportpálya bekerítésére, valamint az oroszhegyi Petőfi Sándor Gimnázium sportpálya felszerelésére fordítanak.

Felsőboldogfalván 500 ezer lejt beruháznak több kultúrotthon és iskola energetikai korszerűsítésére a községben. Szépvízen szintén félmillió lejt fordítanak ugyanerre a célra, a gimnázium épületénél.

Csíkszentléleken 400 ezer lejt a multifunkcionális központ légkondicionáló berendezésére, a kultúrotthon belső felújítási munkálataira, valamint a járda és kerékpárút kiépítésére. Gyimesközéplokon 550 ezer lejt az utcák felújítására, Gyimesfelsőlokon 350 ezer lejt pedig a 2-es számú Általános Iskola felújítására fordítanak.

Csíkmadaras 450 ezer lejből gazdálkodhat, amelyet a napköziotthonra és a kultúrotthonra fordítanak. Homoródszentmártonon 600 ezer lejt aszfaltozásra beruháznak. Homoródalmáson pedig 300 ezer lejt az általános urbanisztikai terv elkészítésére fordítanak (PUG).

Csíkszentmihály részére 450 ezer lejt hagyott jóvá a testület a mezőgazdasági utak korszerűsítésére irányuló projekt nem elszámolható költségeinek finanszírozására, az iskola és orvosi rendelő felújításának támogatási önrészére, valamint tervezési költségek finanszírozására a földgázhálózat bővítéséhez.

Bögöz község költségvetése 550 ezer lejjel bővül. A támogatást többek között a székelydobói, agyagfalvi és bögözi kultúrotthonok javítási munkálataira valamint a községi utak fejlesztésére.

Oklándon 300 ezer lejt egy markoló-rakodó gép beszerzésére és utcák felújítására fordítanak majd. Csíkpálfalván 400 ezer lejt fordítanak a csíkdelnei iskola általános iskola energetikai felújítására. Kászonaltízen 450 ezer lejt a közbiztonságba fektetnek, térfigyelő kamerák és más, a lakosságot riasztó felszerelések beszerzésével.

Galambfalván 500 ezer lejt a villanyrendszer fejlesztésére áldoznak. Csíkrákoson 450 ezer lejt a földgázhálózatba fektetnek. Ugyancsak 450 ezer lejt Csíkszentkirályon a vízhálózat bővítésére fordítanak. Csíkszentdomokoson a községi utak karbantartására és aszfaltozására 550 ezer lejt hagyott jóvá a megyei testület.

Csíkszentmárton számára 450 ezer lejt a mentőállomás fejlesztésébe fektethetnek. 500 ezer lejt Csíkszentsimonban a bölcsőde építésére és útfelújításra fordíthatnak. Máréfalván 300 ezer lejt sportpálya kialakítására szánnak.

A nagysólymosi és kissólymosi kultúrotthonok energetikai felújítására 200-200 ezer lejt beruházhat Románandrásfalva község. Újszékelyen 350 ezer lejt használhatnak fel a csatornarendszer munkálataira.

Madéfalván 500 ezer lej támogatásban részesül a külső forrásokból megvalósítandó projektek finanszírozására. 400 ezer lejt Csíkszenttamás a zöld iskola építésére és fejlesztésére szándékozik fordítani. Tusnád község 450 ezer lejt az orvosi rendelő és gimnázium javítási munkálataira fordíthat. Székelyvarság ugyancsak javítási munkálatokra félmillió lejt fektethet a Bóbita Napközinél.

A megyei tanácsosi testület ezek mellett arról is döntött, hogy 50 ezer lejjel támogatják a május 29–31. közötti kerékpáros versenysorozatot, a SIC Cycling Cup-ot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?