Körbefutják Csíkszeredát (VIDEÓ)

Összesen 142 kilométert futnak a Siculus Running Club által szervezett csíkszeredai közösségi futáson. A jelentkezők különböző hosszúságú szakaszokra jelentkezhettek, a cél az, hogy bejárják a város teljes területét. A hajnali négy órakor indult akció este közös vacsorával zárul. A kezdeményezés célja, hogy jobban megismertessék a hargitai megyeszékhely rejtettebb részeit is, valamint összefogják a város (hobbi)futóit.

A teljes táv, amit terveztek142 kilométer. Eredetileg hosszabb volt, aztán le kellett rövidíteni, mert nagyon későre fejeződött volna be, úgyhogy maradt a 142 kilométer, mondta el a Maszolnak Nagy Imre, szervező. A cél megismerni a város utcáit, együtt futni a városban, és a jó hangulat, tette hozzá.

A résztvevők szerint is a közösségi futásoknak az a lényege, hogy minél jobban összekovácsolja a csíkszeredai futóközösséget. Szerveztek már farsangi futást, évzáró futást, ám minden alkalommal a közösségre helyezik a hangsúlyt. Ezek az alkalmak nem a versenyről szólnak, minden futó „magával versenyzik”.

Nyitókép: Korodi Attila Facebook oldala

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?