Költségtérítéssel támogatják a fogyatékkal élők és segítőik utazásait

Egy nemrégiben életbe lépett törvénymódosítás értelmében a fogyatékkal élőknek és segítőiknek már nem csak tömegközlekedést eszközökkel (autóbusszal vagy vonattal) való utazást térítik meg, hanem újdonságként a személyautóval való utazás költségeit is.

A Kovászna megyei Gyermekvédelmi és Szociális ellátási Igazgatóság, Vass Mária vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy a törvény szerint az autóval való utazás költségeinek megtérítése nem a gépkocsi átlagfogyasztása alapján történik, hanem referenciaként veszik a Román Vasúttársaság (CFR) másodosztályú jegyeinek árát az adott szakaszon, akkor is, ha az adott útvonal nem szerepel a vasúti infrastruktúrában. Ez valójában részleges költségtérítést jelent. Számítások szerint egy 1000 kilométeres autós utazást átlag 133 lejben, 500 kilométeres autós utazást átlag 86 lejben térítenek meg.

Vass Mária szerint a fogyatékkal élő személy, a gondozója, kísérője, családja vagy szociális szolgáltató tulajdonában lévő autóval való utazáshoz kérheti a költségtérítést. A súlyos fogyatékossággal élőknek évente 24 utazás költségeit térítik meg, de évente nem több mint 1500 lej értékben. Az előrehaladott fogyatékossággal élők évente 12 utazás térítését igényelhetik, de összegszerűen nem többet, mint 750 lejt.  

Az igazgató szerint a fogyatékkal élők és kísérőik továbbra igényelhetnek utazási jegyeket, amelyekkel tömegközlekedési járművekkel ingyen utazhatnak helységek közt, ám dönteniük kell, mivel ha utazási jegyet igényelnek, abban az évben már nem kérhetik az autós szállítás megtérítését, vagy fordítva. A személygépkocsival való utazás költségeinek elszámolása a szükséges igazoló iratok szociális és gyermekvédelmi igazgatósághoz való benyújtását követő 60 napon belül történik, mondta Vass Mária. Bővebb információ ezen az oldalon érhető el. 

Kovászna megyében 6500 fogyatékkal élőt tartanak számon hivatalosan, közülük 5500 személy súlyos és középsúlyos besorolású betegségben szenved. Vass Mária szerint évről évre növekszik a fogyatékkal élők száma, aminek az lehet a magyarázata, hogy egyre többen szeretnének élni a törvényes lehetőségekkel, kedvezményekkel, ezért hivatalosan is kérik a besorolásukat a betegségük alapján. Az igazgató szerint van olyan személy, akinek tíz éve megvan a betegsége, de csak mostanság kérte a fogyatékkal élőként való besorolást. Tapasztalatok szerint általában a gyerekek esetében nem kérik a szülők a bejegyzést.

(Címlapkép: Pixabay)

Kapcsolódók

Kimaradt?