Közel hatszázzal nőtt a múlt naphoz képest a fertőzöttek száma

 

(A fenti diagramban az aktív fertőzöttek számát úgy kapjuk meg, hogy az eddig regisztrált fertőzöttek számából kivonjuk a gyógyultak és az elhunytak számát.)

Az elmúlt 24 órában 2620 fertőzést igazoltak, így a diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma 618 429-re növekedett a járvány kitörése óta Romániában – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Összesen 104 új halálesetet jelentettek, ezzel Covid-19 betegséggel összefüggésbe hozható áldozatok száma 15 334-re nőtt. Eddig 543 341 pácienst nyilvánítottak gyógyultnak.
 
A 2620 új pozitív eset 7704 teszt eredményének feldolgozása nyomán született. A GCS szerint olyan személyekről van szó, akiknek korábban nem volt pozitív teszteredményük. Ez idáig 4 726 466 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában. Ezek közül 7704-et az elmúlt 24 órában végeztek el, 5315-öt az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 2389-et pedig kérésre.
 
A GCS legutóbbi jelentése óta regisztrálták 137 olyan tesztnek az eredményét is, amelyet december 28. előtt végeztek el.
 
Az aktív fertőzöttek száma valamivel 60 ezer alá csökkent, pontosan 59 754 aktív eset van jelenleg.

Vasárnap 10 órától hétfő délelőtt 10 óráig 104, koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés, ezzel 15 334-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma.

A GCS szerint 65 férfi és 39 nő hunyt el. Őket Fehér, Arad, Bákó, Bihar, Beszterce-Naszód, Brăila, Brassó, Buzău, Krassó-Szörény, Călăraşi, Kolozs, Konstanca, Dolj, Giurgiu, Gorj, Ialomiţa, Iaşi, Máramaros, Mehedinţi, Neamţ, Olt, Prahova, Szeben, Suceava, Temes, Vaslui megyei, valamint bukaresti kórházakban kezelték.

A halálos áldozatok közül öt személy a 40 és 49 év közötti korosztályhoz tartozott, tíz személy 50 és 59 év közötti, huszonnégy 60 és 69 év közötti, harminckettő 70 és 79 év közötti volt, harminchárom beteg életkora pedig meghaladta a 80 évet. A 104 elhalálozott személy közül 101-nek volt nyilvántartott társbetegsége.

Jelenleg 9957 személyt kezelnek kórházban, közülük 1197-en szorulnak intenzív terápiás ellátásra. Országszerte 35 604 igazoltan koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 9594 pedig intézményi elkülönítésben. Ugyanakkor 54 874 személy van házi, 65 pedig intézményes karanténban.

 

Változatlanul Bukarestben a legmagasabb a koronavírus-fertőzöttek száma (97 336), a főváros után Kolozs (28 890) és Iaşi (26 455) megye következik a sorban. Magas esetszámot jegyeznek Temes (25 117), Prahova (23 519) és Ilfov (23 178) megyében is.

Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) jelentése értelmében a járvány kezdete óta regisztrált esetek megyék szerinti eloszlása a következő:

  • Fehér – 12.059
  • Arad – 13.820
  • Argeş – 18.217
  • Bákó – 16.001
  • Bihar – 17.399
  • Beszterce-Naszód – 7179
  • Botoşani – 8023
  • Brassó – 24.644
  • Brăila – 8002
  • Buzău – 8118
  • Krassó-Szörény – 6167
  • Călăraşi – 6142
  • Kolozs – 28.890
  • Konstanca – 25.523
  • Kovászna – 4937
  • Dâmboviţa – 14.417
  • Dolj – 14.883
  • Galac – 15.504
  • Giurgiu – 6159
  • Gorj – 4994
  • Hargita – 5263
  • Hunyad – 11.356
  • Ialomiţa – 6600
  • Iaşi – 26.455
  • Ilfov – 23.178
  • Máramaros – 10.370
  • Mehedinţi – 4894
  • Maros – 14.787
  • Neamţ – 10.816
  • Olt – 9253
  • Prahova – 23.519
  • Szatmár – 6827
  • Szilágy – 6099
  • Szeben – 16.728
  • Suceava – 15.358
  • Teleorman – 7402
  • Temes – 25.117
  • Tulcea – 5253
  • Vaslui – 10.050
  • Vâlcea – 9626
  • Vrancea – 6999
  • Bukarest – 97.336

Kapcsolódók

Kimaradt?