Koalíciós ultimátum: a PSD javaslata nélkül nincs gazdaságélénkítés
A Szociáldemokrata Párt (PSD) csak azzal a feltétellel fogja támogatni a koalíció egy újabb intézkedéscsomagját, ha az a gazdaságélénkítő javaslataikat is tartalmazni fogja – közölték pénteken az alakulat képviselői.
Közleményükben azt is hangsúlyozták, hogy készen állnak további információkkal szolgálni koalíciós partnereiknek javasolt gazdaságélénkítő programjuk pozitív hatásainak „teljes megértéséhez”.
.jpg)
A PSD szerint elképzeléseik megvalósítása nem igényel költségvetési forrásokat. Tervük a beruházások ösztönzését és új munkahelyek teremtését célozza, elsősorban egy adókedvezményekre épülő mechanizmus, a kkv-knak nyújtott állami garanciák, valamint a kutatásba, innovációba és fejlesztésbe beruházó vállalatok támogatása révén.
„A PSD által javasolt megoldásokat több európai országban is sikerrel alkalmazták már, és jó alternatívát jelentenek az elmúlt hónapok megszorító intézkedéseivel szemben. Utóbbiaktól eltérően a PSD javaslatai a gazdasági tevékenység ösztönzésével, illetve a kormány és az üzleti szféra közötti pozitív partnerségre alapozva növelnék a költségvetési bevételeket” – fogalmaztak a közleményben.
Kapcsolódó
CSAK SAJÁT