Klaus Iohannis: Nem tudom, mi a luxusgép

Klaus Iohannis kedden kijelentette, hogy „egy kisrepülőgéppel” érkezett háromnapos dél-koreai hivatalos látogatására. Szöuli sajtótájékoztatóján azt kérdezték az államfőtől az újságírók, hogy miért egy luxusgéppel utazott.
„Nem tudom, mi a luxusgép az önök definíciójában. Én egy kisrepülőgéppel érkeztem” - idézte Iohannis válaszát az Agerpres. Hangsúlyozta azt is, hogy korábbi utazásaihoz hasonlóan, most is egy „Románia érdekét szolgáló külföldi úton tartózkodik”.

Az államfő a Global Jet Luxembourg által üzemeltetett Gulfstream G550 típusú magánrepülővel repült Dél-Koreába Fotó: a Boarding Pass Facebook oldala

Arra a kérdésre, hogy az elnöki hivatal kezdeményezte-e egy elnöki különgép beszerzését, Iohannis így válaszolt: „egy ilyen kérés már régóta létezik, azonban egyetlen eddigi kormány sem gondolta úgy, hogy elérkezett erre a megfelelő pillanat. Egyébként az összes utazásom időszerű, gondosan megtervezett, Románia érdekében és a hatályos jogszabályoknak megfelelően történik”. 

Az államfő a Global Jet Luxembourg által üzemeltetett Gulfstream G550 típusú magánrepülővel repült Dél-Koreába. Iohannis ugyanazzal a géppel repült, mint tavaly az Egyesült Arab Emírségekbe és Afrikába tett látogatásaikor.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?