Kivilágított bicikliút épül Sepsiszentgyörgyön az Olt folyó gátján

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat pályázatot nyert az Olt folyó gátján egy kivilágított kerékpárút építésére, számolt be Antal Árpád polgármester, aki szerint az építő cégek november 17-éig, csütörtökig nyújthatják be ajánlatukat, a munkálatok becsült értéke 12,7 millió lej.

A közel 7 kilométeres bicikliút az Olt folyó töltésén halad a Sepsiszentgyörgyhöz tartozó Kilyéntől a városon át, egészen a megyeszékhely árkosi határáig. A polgármester elmondta: a tervezéskor ragaszkodott ahhoz, hogy az új bicikliút egy részét ki is világítsák, hogy azt sötétedés után is használhassák a kerékpározók.

Fotó: Kristó-Gothard Hunor

A sepsiszentgyörgyi polgármester arról számolt be, hogy az Olt folyó gátján épülő bicikliút mellett hasonló épül még az Oltmező utcában is, amelyeket összekötnek a Sepsi Aréna előtti körforgalomnál és a város Brassó fele vezető kijáratánál a Păiș David utcában is. Emellett az Olt folyó felett egy új híd épül gyalogosok és kerékpárosok számára. Ehhez már megvan a kivitelező, hamarosan kezdődik az építkezés.

Antal Árpád szerint a sepsiszentgyörgyi kerékpáros közlekedést ösztönzi egy másik projekt, amelynek révén 17 biciklikölcsönző állomást telepítenek a városba. Ez összesen 230 kölcsönözhető kerékpárt és 12 triciklit jelent, amit tervek szerint jövő tavasszal már használni tudnak a kölcsönzők, akik a város egyik pontjából a másikba biciklivel szeretnének eljutni. A „bike sharing” rendszer megvalósítása 4,7 millió lejbe kerül. Emellett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat 13 kerékpárszerelő standot is felállít a városban, illetve zárható kerékpártárolókat is kihelyeznek. Erre eddig 22 kérést adtak le a lakók, és 7 zárható kerékpártárolót helyeztek eddig ki közterületre.

Ami a város már meglévő kerékpársávjait illeti, Antal Árpád elmondta: tisztában vannak, hogy hiányos és nem folytonos a jelenlegi kerékpárút-hálózat. Egyrészt időbe telik, míg az útfelújításokkal párhuzamosan mindenhol kijelölik a biciklisávokat, másrészt gondot jelent, hogy az érvényben lévő törvények nem tisztázzák egyértelműen, hogy hol kell kerékpársávot építeni, a járdán vagy az úttesten, és hogy milyen kell legyen a kerékpársáv.

(A nyitókép illusztráció | Fotó: Pixabay)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?