Kiszivárgott: a gépkocsi- és a bútor vásárlást, a csapatépítést is megtiltanák az állami intézményeknél

További részletek derültek ki arról, milyen intézkedésekkel próbálja lefaragnia a kiadásokat a kormány, hogy pótolja a költségvetésben keletkezett 20 milliárd lejes lyukat. Az már korábban kiszivárgott, hogy a közszférában májustól befagyaszthatják az alkalmazásokat és a béreket, de tervezik az autó- és bútorvásárlás, a csapatépítések betiltását, sőt a bér és nyugdíj-halmozásnak is véget vetnének, ami Nicolae Ciucă miniszterelnököt közvetlenül érinti.

A G4Media szerezte meg a megtakarításokra vonatkozó intézkedéseket tartalmazó munkadokumentumot, ami a minisztériumok közötti egyeztetések során még módosulhat. A tervezetben az szerepel, hogy az intézkedések nemcsak a közszférát, hanem az állami vállalatokat is érintik majd.

Fotó: Agerpres

A megtakarítások szükségességét azzal indokolják, hogy az első negyedévben 4,7 milliárd lejjel voltak a tervezettnél kisebbek a költségvetés bevételei, ez egész évre kivetítve 20 milliárd lejes lyukat jelent. A miniszterelnök hangsúlyozta, nem megszorításokra, megtakarításra készülnek. Nem hoznak olyan intézkedést, amely befolyásolja a lakosság vásárlóerejét.

A munkadokumentumban a következő intézkedések szerepelnek:

- Az állami intézmények és vállalatok működési kiadásait 2022-es szinten befagyasztják

- A közintézményeknek, beleértve az állami vállalatokat is, tilos gépkocsikat, bútorokat és irodai eszközöket vásárolni, lízingelni vagy bérelni

- A központi és helyi közintézményekben és állami vállalatoknál tilos az alkalmazás

- Tilos az állami nyugdíj és fizetés felhalmozása, kivéve az oktatás és az egészségügy területén

- A közalkalmazottak számára kiegészítő feltételek lesznek a doktori fokozatért járó plusz juttatások odaítélésekor

- Az állami intézmények elveszítik az első negyedévben fel nem használt pénzeket

- A
képzéseket, csapatépítőket betiltják

- Egy személy legfeljebb két
vezetőtanácsnak lehet tagja

- Az agrár-élelmiszeripari termékek minőségéért és forgalmazásáért felelős ügynökség létrehozását 2024-ig elhalasztják

 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?