Kisbabával a karjában vezetett a felelőtlen férfi, videó is készült róla – megbüntették

Néhány hónapos csecsemővel a karjában vezetett egy férfi Vâlcea megyében, az esetről videó is készült. A felvételeken látható, hogy a sofőr az autó vezetése közben a kormánykeréken tartja a kisbabát.

 

A felvétel a közösségi médiában kezdett terjedni, később a rendőrség nyomozást indított az ügyben. A sofőrt azonosították és kihallgatták: beismerte tettét, 580 lejes pénzbírságot kapott. A rendőrség a gyermekjogvédelmi igazgatósághoz is továbbította az ügyet.

A belügyminisztérium Facebook-bejegyzésében hívta fel a figyelmet az esetre. Úgy fogalmaznak: „Egy kisbaba életét veszélybe sodorni már túl sok, ezt tudatlanságnak nevezik.” Hozzáteszik, szerencsére ebben az esetben nem történt tragédia, de elég egy másodperc is ahhoz, hogy a megtörténjen a baj.

Az ilyen hozzáállás elgondolkodtató lehet azok számára, akik a hírnevet a saját, és különösen a gyermekeik biztonsága elé helyezik. „Határozottan elítéljük a hasonló magatartást, ami kifejezetten felelőtlen. A sofőrt azonosították és megbírságolták, büntetőeljárást indítottak ellene kiskorúval szembeni rossz bánásmód bűntette miatt” – olvasható a belügyminisztérium Facebook-oldalán.

(Nyitókép: képernyőmentés)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?