Kirúgták az alkohol és kábítószer hatása alatt balesetező rendőrt

Elbocsátották azt a 21 éves rendőrt, aki alkohol és tiltott szerek hatása alatt okozott közúti balesetet Caracalban - jelentette pénteken este a Konstanca megyei rendőr-felügyelőség.

„Tájékoztatjuk Önöket, hogy annak a rendőrnek, aki állítólag szeptember 8-án közúti balesetben vett részt az Olt megyei Caracal településen, felfüggesztették a szolgálati viszonyát. Elhatárolódunk azoktól, akik nem tartják tiszteletben az egyenruhát és a rendőri státust" - közölte a felügyelőség. A 21 éves fiatalember a Konstanca megyei közlekedésrendészet Negru Voda-i őrsén volt tiszt.

Illusztráció forrása: Román Rendőrség

A kedden, az Olt megyei Caracal városában egy járókelőt ütött el. Az Olt megyei rendőrfőkapitányság tájékoztatása alapján először még egy 24 éves fiatal nőt gyanúsítottak a balesettel, de a vizsgálatok során kiderült, hogy valójában a 21 éves rendőr vezette az autót. A sofőr ráadásul nem csak alkohol hatása alatt vezetett, de még kábítószert is fogyasztott. Vélhetően emiatt próbált meg kibújni a felelősségvállalás alól és a 24 éves nőre hárítani a történteket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?