Kikapcsolódás és összetartozás – Jubilált a székelyföldi erdésztalálkozó

A kikapcsolódás, az összetartozás, a baráti és szakmai kapcsolatok megerősítése volt a legfőbb célja a pénteken tizedik alkalommal megrendezett Székelyföldi Magánerdészetek Találkozójának, amelynek ezúttal Zetelaka község adott otthont.

Hagyományosan zászlós felvonulással kezdődött a találkozó | Fotó: Tánczos Barna Facebook-oldala

Festői környezetben, az udvarhelyszéki Zetelaka községhez tartozó zeteváraljai kempingben rendezték meg pénteken a tizedik székelyföldi erdésztalálkozót. A Zetelaki Erdőrendészet által megszervezett vándorrendezvény tulajdonképpen visszatért oda, ahol Fodor György nyugalmazott erdőmérnök jóvoltából a találkozó éves megrendezésének szikrája kipattant. Udvarhelyszéken legutóbb 2017-ben Farkaslakán találkoztak a székelyföldi magánerdészetek képviselői, de megfordultak már Hargitafürdőn, Parajdon, Zágonban, Ozsdolán és Bardócon is, tavaly pedig Oltszem volt a helyszín.

Íjászatban is ügyeskedtek a „zöld arany” őrzői | A szerző felvételei

A rendezvény célja, hogy az erdészek közelebbről is megismerjék egymást, megerősítsék a már meglévő kapcsolatokat, megosszák tapasztalataikat, illetve közösen keressenek megoldásokat az erdőgazdálkodás mai kihívásaira.

A jubileumi, egész napos rendezvényre Hargita megyéből hét, Kovászna megyéből hat, Maros megyéből pedig egy magánerdészet képviselői jöttek el, mintegy 350 erdész gyűlt össze Zeteváralján.

Az erdészek akár ruhatárukat is felújíthatták

A zászlós felvonulás és az erdészhimnusz eléneklése után a résztvevőket a szervezők nevében elsőként András Róbert, a Zetelaki Erdőrendészet vezetője köszöntötte, majd Nagy Attila, Zetelaka polgármestere szólt az egybegyűltekhez, Köszöntőbeszédet mondott Tánczos Barna, Hargita megyei RMDSZ-es szenátor és dr. Sándor Tibor László mezőgazdasági és környezetügyi szakdiplomata, Magyarország bukaresti nagykövetségének attaséja. A felszólalásokat Tamás Barna római-katolikus tisztelendő rövid imája zárta.

Finomabbnál finomabb ételek készültek

Ezt követően bonyolították le a szokásokhoz híven a különböző vetélkedőket, a legjobbakat, legügyesebbeket kupákkal és különféle nyereményekkel díjazták. A parajdi Andrási Zsolt nyerte a Legjobb erdész szakmai versenyt, a gyergyószentmiklósi Bedő József asztaliteniszben bizonyult a legjobbnak, Gergely Botond személyében a Csíki Magánerdészet adta a legjobb íjászt, a minifocibajnokságot a házigazda zetelakiak nyerték meg, míg a főzőverseny trófeáját a Marosszéki Magánerdészet csapata hódította el.

A pénteki rendezvényen az is eldőlt, hogy jövő évben Csíkszépvizen rendezik meg a székelyföldi magánerdészetek találkozóját.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?