Kijelölt miniszterelnöki javaslat: gyógyszertárban is legyen elérhető a favipiravir

A járvány negyedik hullámának megfékezésére Nicolae Ciucă kijelölt miniszterelnök többek közt a call-centerek számának növelését, valamint a favipiravir gyógyszertári árusítását javasolja.

Ciucă azt mondta, az egészségügyi minisztérium illetékeseivel folytatott szombat reggeli megbeszélés nyomán arra a következtetésre jutottak, hogy a Covid-kórházak tehermentesítése érdekében diagnosztizáló központok létesítésére van szükség, a háziorvosok számára pedig call-centereket kell létrehozni, ahol a Covid-betegek kezelési protokolljának újdonságairól tájékozódhatnak.

Fotó: Farkas Endre

Felmerült annak lehetősége is, hogy favipiravir hatóanyagot tartalmazó gyógyszert orvosi vényre, patikákban lehessen árulni – tette hozzá a kijelölt miniszterelnök.

Nicolae Ciucă szombaton Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszterrel, Raed Arafat belügyi államtitkárral, Valeriu Gheorghiţă oltásparancsnokkal, valamint Alexandru Rafila és Adrian Streinu-Cercel járványügyi szakértővel, szociáldemokrata párti törvényhozókkal tanácskozott a pandémia visszaszorításának lehetőségeiről.

Amint arról a Maszol korábban beszámolt, Romániában továbbra sem létezik konkrétan a háziorvosok számára előírt protokoll a koronavírussal fertőzött betegek kezelése terén. A háziorvosok keze gyakorlatilag meg van kötve: nem írhatják fel betegeiknek a Covid-19 kezelésében bejáratott gyógyszereket (favipiravir és remdesivir), miközben a krónikus társbetegségekkel élők számára fennáll a veszély, hogy ezek hiányában csak akkor kapnak kezelést, ha állapotuk annyira súlyosbodik, hogy kórházi ellátásra, rosszabb esetben légzéstámogatásra szorulnak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?