Kibogoztuk, hogy mennyi is lesz a gyermekpénz január 1-jétől

Kiállt csütörtökön Marius Budăi munkaügyi miniszter és elmondta, hogy mennyivel növeli a kormány a nyugdíjakat és a gyermeknevelési támogatást, azonban nyilatkozatával nemhogy tiszta vizet öntött volna a pohárba, hanem totális káoszt eredményezett. Hivatkozott ugyanis arra a kormányrendeletre, amelyet aláírt és elküldött véleményezésre a két szakminisztériumhoz, valamint arra a koalíciós megállapodásra, amely megköttetett a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az RMDSZ között, de konkrét számokat nem említett. Jogosan tevődött fel olvasóinkban is a kérdés, hogy akkor mennyivel nő a támogatás?

A szakminiszter nyilatkozata csak a nyugdíjemelésre tért ki, a gyermeknevelési családi pótlékról, vagyis a gyerekpénzről csak annyit közölt, hogy az a „kormányprogramban meghatározott mértékben” nő. Mivel a rendelettervezet, amelyre hivatkozott, egyelőre nem elérhető nyilvánosan, az új kormányprogramban kellett megkeresni, hogy milyen mértékben, illetve mekkora összegre nő a járandóság.

Illusztráció: Gábos Albin

Mivel még az előző, PNL–USR–RMDSZ-kormány június 24-én elfogadta az 56-os számú kormányrendeletet, amelyben szabályozták a gyermeknevelési támogatás mértékét, értetlenséget eredményezett az, ahogyan Marius Budăi munkaügyi miniszter legutóbb ebben a témában megnyilatkozott. A polgárok túlnyomó többsége, de még az újságírók sem olvasták a kormányprogramot, csupán átvették az állami hírügynökségnek a miniszteri nyilatkozatról szóló rövidhírét, ezért sokakban felmerült a kérdés – jogosan –, hogy akkor mennyire is nő a gyermeknevelési támogatás mértéke?

Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő kérésünkre rendelkezésünkre bocsátotta azt a három adatsort, amelyet összevetve kiderül, mire, illetve mennyire számíthatnak a szülők januártól, Csép Éva Andrea Maros megyei képviselő, családpolitikus pedig elmagyarázta, honnan ered a jelenlegi zavaros állapot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Jelenleg is a 2021. január 1-jétől megállapított támogatást utalják ki, ami a gyermekek kétéves koráig 427 lej (a fogyatékkal élők esetében ugyanez az összeg jár, ameddig a kiskorú be nem tölti harmadik életévét). Kétéves kor felett a gyerekpénz 18 éves korig havonta 214 lej jelenleg.

A már említett, nyáron elfogadott 56-os kormányrendelet szerint 2022. január első napjától számítva 214-ről 243 lejre nőtt volna a gyerekpénz (kétéves kor alatt a jelenlegi 427-ről 486 lejre). Ugyanebben a rendeletben szerepelt az is, hogy a fogyatékkal élők számára a 18. életévük betöltéséig a gyerekpénzt is magasabb szinten tartják, tehát 486 lej járt volna havonta.

Az új, november végén beiktatott PNL–PSD–RMDSZ-kormány koalíciós megállapodásában azonban eltérő számok szerepelnek. Ezek szerint a gyermekek kétéves koráig járó támogatás összege a korábban tervezettnél nagyobb mértékben, 600 lejre nő, míg 2 és 18 éves koruk között 243 lejre (ez megegyezik az előző kormány tervével) emelik a gyermekpénzt. A fogyatékkal élő gyermekek esetében  600 lej lesz a támogatás hároméves korukig, utána (ellentétben az előző kormány rendeletében megfogalmazottakkal) nekik is 243 lejnyi gyermekpénz jár majd január elsejétől.

Csép Éva Andrea elmagyarázta, mivel a koalíciós szerződés nem törvényerejű, csak a kormány politikájának irányát és a kitűzött célokat tartalmazza, az abban megfogalmazottakat értelemszerűen rendeletekbe vagy törvényekbe kell iktatni. A miniszter által említett rendelet, amely a kormányprogramban szereplő összegeket tartalmazza, egy új kezdeményezés, amely hatályon kívül helyezi, illetve felülírja a nyáron kiadott rendelkezést.

Kapcsolódók

Kimaradt?