Kezdődhetnek a régészeti feltárások a Marosvásárhelyen épülő mélygarázsnál

Megkapták az építkezési engedélyt, így a kivitelező Geiger cég előkészítheti a terepet a négyszintes mélygarázs munkálatainak elkezdésére. 

A parkolóház projektmenedzsere, Bíró Előd elmondta, körbekerítették a helyszínt és megkapták az engedélyt arra, hogy lebontsák az ott található közvécét és a Maros Megyei Múzeummal közösen megkezdjék a régészeti feltárást.

A Maros Megyei Múzeum igazgatója, Ötvös Koppány Bulcsú a Maszolnak megerősítette, jövő héten kezdődik a régészeti feltárás.

Fotó: Soós Zoltán kommunikációs csapat

A parkolóház projektmenedzsere közölte, ez idő alatt sem tétlenkednek, folynak a tervezési munkálatok. A helyzet azért is bonyolult, mert a föld alatt elektromos áram és víz- illetve csatornahálózati vezetékek vannak, ezeket át kell helyezni. Ide az Electrica és az Aquaserv engedélye kell, velük együttműködve lehet majd ezen dolgozni.

A zöldövezetet is át kell alakítani. Az ott lévő fákat átültetik, ugyanis azok akadályoznák a munkálatokat. Azt a területet nemrég tanácsi határozattal vette ki a zöldövezeti nyilvántartásból és minősítette közterületnek a városi önkormányzat.  

Bíró Előd elmondta, a munkálatok megkezdésekor az Enescu utcát és a Városháza utcát lezárják és gyalogos övezetté alakítják. A szerződést március 4-én írták alá és az építkezési parancs kiadásától számított 4 hónap áll rendelkezésükre a tervek elkészítésére, 18 hónap a munkálatok kivitelezési ideje.

Hangsúlyozta, „itt nem csak az a fő szempont, hogy több parkolóhely legyen, hanem az is, hogy nagyobb teret kapjanak a gyalogosok is. Így turisztikai szempontból is vonzóbbá teszi a környéket.” A 250 férőhelyes korszerű mélygarázs négy földalatti szinttel rendelkezik majd, minden emeleten elektromosautó-töltőkkel, lifttel, mellékhelyiséggel és a fogyatékkal élők számára felhajtókkal. A törvény értelmében a mélygarázs befogadóképességének 10 százaléka lesz fenntartva a mozgáskorlátozottak számára.

Arra a kérdésünkre, hogy várhatóan mikor vehetik birtokba a létesítményt a gépkocsivezetők, azt mondta, hogy a realitás talaján maradva hozzávetőleg 2026 közepére fejeződnek be a munkálatok és lesz átadásra kész a teljes környék.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?