Kevesebb ukrán állampolgár lépte át illegálisan a határt
Mintegy 2500 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a hegyeken át 2026 első hat hónapjában, ami körülbelül 33 százalékos csökkenést jelent a múlt év azonos időszakához képest – közölte pénteken Iulia Stan, a Máramarosszigeti Területi Határrendészeti Felügyelőség (ITPF) szóvivője.
Tájékoztatása szerint január 1. és június 30. között a határrendőrök mintegy 2500 ukrán állampolgárt tartóztattak fel, akik illegálisan lépték át az ukrán-román határt. Közülük körülbelül 1200-at Máramaros megyében, mintegy 1000-et Suceava megyében, több mint 300-at pedig Szatmár megye Ukrajnával közös határszakaszán azonosítottak.

Az Agerpres beszámolója szerint Iulia Stan elmondta, hogy a múlt év első felében több mint 3700 ukrán állampolgárt tartóztattak fel a határon a román hatóságok, így az illegális határátlépés jelensége egy év alatt körülbelül harmadával csökkent. Az érintettek többsége azt nyilatkozza, hogy a háború miatt hagyta el Ukrajnát, és védelmet kér a román hatóságoktól.
A szóvivő hangsúlyozta, hogy az illegális határátlépésre készülő ukrán állampolgárok továbbra is az életüket kockáztatják. Egyesek a Tiszán próbálnak átkelni, mások a Máramarosi-havasokon keresztül indulnak el Romániába, ahol a nehéz terep, a hirtelen változó időjárás és a megfelelő felszerelés hiánya miatt bármelyik pillanatban életveszélybe kerülhetnek.
Az idei év első felében az ITPF munkatársai a Máramaros megyei hegyimentő szolgálattal együtt 22 kutató-mentő akcióban vettek részt, amelyek során 38 bajba jutott ukrán állampolgárt mentettek ki a hegyekből. Az ukrajnai háború kitörése óta a hattárendőrök több mint 34 ezer ukrán állampolgárt tartóztattak Románia északi határán, és a hegyimentőkkel együtt több mint 230 kutató-mentő akcióban vettek részt a Máramarosi-havasokban. Ezek során több mint 430 ukrán állampolgárt mentettek meg – részletezte a szóvivő.
CSAK SAJÁT
