Kétnapos ünnepséggel emlékeznek Agyagfalván a székely nemzetgyűlésre

Szoboravatóval, vándorkiállítással, huszártáborral, lovasvetélkedővel emlékeznek Agyagfalván az 1848-as székely nemzetgyűlésre – hangzott el a kétnapos rendezvénysorozat agyagfalvi ismertetőjén. A szervezők elmondták a múlt előtt tisztelegve tervezik a jövőt.

Kétnapos ünnepséggel tisztelegnek az 1848-as, népfelkelésre hívó székely nemzetgyűlés emléke előtt Agyagfalván, október 16-17-én – adta hírül Ülkei Zoltán, Bögöz község polgármestere. A településvezető elmondta, egy patinásabb rendezvénnyel szeretnének emlékezni, ugyanakkor a figyelmet is felhívni Agyagfalva értékeire.

Az ünnepség október 16-án, szombaton délután a magyar kormány támogatásával elkészült „Trianon 100, Összetartozunk” szobor leleplezésével kezdődik. Az anyaországi Kotormán Norbert és Kotormán László képzőművészek által készített, Hunort és Magort ábrázoló lovasszobor a falu központjában, az agyagfalvi műemléktemplom szomszédságában található emlékhelyen kapott helyet. Kászoni Szilárd, az agyagfalvi református egyházközség lelkésze elmondta, hogy az emlékhely kialakításának az adta az apropóját, hogy a magyar Országgyűlés 2018-ban a magyar–székely összetartozás napjává nyilvánította október 16-át, az 1848. évi agyagfalvi székely nemzetgyűlés kezdőnapját.

„Úgy véljük, hogy ez a műalkotás a székely-magyar összetartozást, a testvéri egységet méltóképpen fejezi ki, itt Agyagfalván is ezt hirdetjük és ezt próbáljuk elültetni az emberekben” - fogalmazott az agyagfalvi református lelkész.

Ezt követően az ünnepség az agyagfalvi réten, az 1848-as székely nemzetgyűlésnek emléket állító szoborcsoportnál folytatódik, ahol a hagyományoknak megfelelően ünnepi beszédekkel, koszorúzással és kulturális műsorral tisztelegnek a 173 évvel ezelőtti esemény emléke előtt.

Huszártábort rendeznek be

Másnap, a szoborcsoport mellett szabadtéri ünnepi istentisztelettel folytatódik a rendezvénysorozat, majd megnyitják a Pest Megyei Értéktár vándorkiállítását. Ezt követi a közelben kialakított lovaspálya felavatása, amelyen egy ügyességi vetélkedőt is rendeznek az Erdély minden sarkából érkező hagyományőrző huszárok számára.

Dakó Tibor, a Székelyudvarhelyi Hagyományőrző Székely Huszárezred kapitánya elmondta, hogy a kétnapos rendezvény idejére huszártábort rendeznek be, a katonai sátrak mellé katonai fegyelem dukál, lesz trombitaszó, és nótázással párosított esti tábortűz is.

Hosszútávú tervek

Dakó Tibor, Ülkei Zoltán, Kászoni Szilárd | A szerző felvételeiÜlkei Zoltán polgármester megjegyezte, nemcsak a rendezvényt szeretnék vonzóbbá tenni, de a magát falut is bevonni a turisztikai körforgalomba. Így a szoborcsoport és a már korábban elkészült, de a kapuit csak idén megnyitó emlékház körüli térre egy községi kulturális központot képzeltek el, ahol a sportlétesítményeknek is akad hely. Kászoni Szilárd református lelkész ezt azzal egészítette ki, hogy a turisztikai és sportjellegén túl az egyik legfontosabb és legértékesebb jellemvonása a térnek az a történelmi örökség, amit jelenleg is hirdet Agyagfalva.

Kapcsolódók

Kimaradt?