Ketten meghaltak, hárman megsérültek, miután összeütközött két furgon Székelyvaján

Ketten meghaltak és hárman – köztük egy kisgyermek is – súlyos sérülést szerzett abban a közúti balesetben, amely szerda kora reggel, a 60-as európai úton, a Maros megyei Székelyvaján történt.

A Maros Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség közleménye szerint két furgon – egy Maros megyei és egy Kolozs megyei jelzésű – ütközött össze, két személy beszorult a roncsokba. A helyszínre a segesvári és a marosvásárhelyi katasztrófavédelmiek is kisiettek.

Fotók: Maros Megyei Rendőr-főkapitányság

Mint írták, mindkét áldozatot sikerült kiszabadítaniuk a roncsokból. A balesetnek összesen öt áldozata van, két férfi életét veszítette, az egyikük a Maros megyei jelzésű autó sofőrje, a másik a Kolozs megyei jármű egyik utasa. Egy kisgyermek, valamint egy nő állapota válságos, míg egy férfi sérülése súlyos. Az egyik járműben egy kutyát is szállítottak. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozás volt érvényben, amely közel négy órán át tartott, és kilenc óra után nem sokkal állt helyre – közölte a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Maros megyei Dános településen is összeütközött két személygépkocsi szerda reggel, ebben a balesetben öt személy sérült meg, három áldozatot kórházba szállítottak, két személy nem kért orvosi ellátást – írta közleményében a katasztrófavédelem.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?