Két nő három évig fogorvosnak adta ki magát – a pénzt felvették, szerencsére nem kezeltek

Két aradi nő ellen folyik nyomozás jogellenes hivatásgyakorlás, csalás, szellemi hamisítás és okirat-hamisítás miatt, miután engedély és a betegek tájékoztatása nélkül ígértek és számoltak el fogorvosi szolgáltatásokat.

A valóságban el nem végzett orvosi szolgáltatásokért mintegy 110 ezer lej értékben vettek fel pénzt egy aradi intézményen keresztül, írja a Digi24 hírtelevízió. „A nyomozás során kiderült, hogy 2019 és 2022 között két aradi nő a fogorvosi hivatást gyakorolta, az egyikük lakásán berendezett rendelőben, bár erre nem volt engedélyük. Erről a pácienseket nem tájékoztatták” – közölte az Arad megyei rendőrség.Illusztráció: PexelsEgy aradi intézménnyel kötöttek szerződést, és ezen keresztül számolták el az el nem végzett fogorvosi szolgáltatásokat, hamis dokumentumokat is gyártottak. A kifizettetett szolgáltatásokat valójában nem végezték el. Szerda délelőtt házkutatást tartottak a két nő otthonában, és az ugyanabban az épületben található rendelőben, több bizonyítékot lefoglaltak. Az ügyben az okozott kárt 110 ezer lejre becsülik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?