Képességvizsga: közzétették a magyar nyelv és irodalom tétel javítókulcsát

Csütörtökön véget ért a nyolcadikosok képességvizsgája, anyanyelvből mérték fel a nemzeti kisebbségekhez tartozó tanulók tudását. A minisztérium honlapján megjelent a javítókulcs, innen lehet letölteni.

Fotó: Pixabay

A képességvizsgát, amelyre több mint 161 500 diák iratkozott be, 3553 vizsgaközpontban bonyolították le. Hétfőn román nyelv és irodalomból, szerdán pedig matematikából, csütörtökön pedig anyanyelvből vizsgáztak a kisebbségekhez tartozó diákok.

A magyar nyelven tanulóknak az első tételben A bonbon rejtélye című szöveget kellett elolvasniuk, majd egy sor szövegértelmezési feladatot kellett megoldaniuk. A második tételben Szabó Magda Ezüstgolyó című művéből kaptak egy részletet, a szövegrészlet alapján három kifejtős feladatot kellett megoldaniuk, itt 4-5 mondatos válaszokat vártak a diákoktól. Az utolsó feladatban egy 10–15 mondatos elbeszélő szövegben kellett folytatniuk Szabó Magda Ezüstgolyó című szövegrészletét.

Az eredményeket június 28-án teszik közzé, legkésőbb 14 óráig, óvásokat benyújtani aznap 16 és 19 óra között, illetve másnap 8 és 12 óra között lehet. A végső eredmények közzétételének dátuma július 4.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?