Kelemen Hunor szerint már semmi sem lesz olyan, mint a háború előtt

Az embereknek mentálisan fel kell készülniük az elkövetkező időszakra, az ukrajnai háború okozta gazdasági válság pontos hatásait csak a nyár végén fogjuk megismerni – figyelmeztetett kedden Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke a B1 TV egyik műsorában rámutatott, a Támogatás Romániának elnevezésű gazdasági mentőcsomag részeként ismertetett intézkedések 80–90 százalékát gyakorlatba ültetik, illetve újabbakra is számítani lehet a következő időszakban, többek között a törlesztőrészletek vonatkozásában is.

Fotó: Kiss Gábor

Kelemen szavai szerint folyamatosan változnak az események körülöttünk, így ma nem tudni, mi lesz egy vagy két hónap múlva, mint ahogyan a háború okozta válság hatásairól is csak a nyár végére lesz pontos képünk.

„Nem szeretném szépen becsomagolva azt mondani, hogy legyenek nyugodtak, mert nem lesz semmi gond. Igen, lesznek problémák. Erre fel kell készülnünk nekünk is, de a társadalomnak, mentálisan mindannyiunknak fel kell készülnünk. Semmi sem lesz olyan – legalábbis az elkövetkező években – mint a háború előtt volt” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?