Kelemen Hunor: a kormányzat első helyre kell tegye az emberi életek védelmét

„Más szempont nem érvényesülhet, csak az, hogy megvédjük azoknak az életét, akiket a medvetámadások veszélybe sodorhatnak, veszélynek tesznek ki. Ezért azt a megoldást javasoltuk a kormánykoalícióban, amely lehetővé tenné, hogy lakott területen az ott megjelenő medvét eltávolítsák” – hangsúlyozta Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes az RMDSZ e heti kormányzati tájékoztatójában.

Az RMDSZ-elnök a 10 perc Bukarest 17. adásában a medvék eltávolításának módozatairól elmondta: először arra késztetnék az állatot, hogy elhagyja a települést, a második megoldás az altatás, áthelyezés lenne, kilövésre pedig csakis abban az esetben kerülhet sor, ha agresszív, veszélyes az állat.

„Azt gondolom, hogy ez az a megoldás, amelyet a legnagyobb lelkiismereti tisztasággal lehet vállalni. Ezért ismételjük ezt a kérdést, hogy megértsék azok is, akik az emberi életekkel szemben a medvét szeretnék védeni akkor is, amikor az veszélyessé válik az emberekre, hogy a tárca, a kormány, a kormányzat első helyre kell tegye az emberi életek védelmét. Ez nem jelenti azt, hogy a medvék ellen lennénk, de mi más lenne a feladata a kormányzatnak, mint a biztonság, a biztonság megteremtése és szavatolása” – nyomatékosított Kelemen Hunor.

A 10 perc Bukarestben arról is beszámol Kelemen Hunor, hogy a szerdai kormányülésen elfogadták azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely július 1-től Romániában is bevezeti az európai uniós Covid-igazolványt. Ez megkönnyíti a polgárok biztonságos utazását, egyszerűsíti a határátlépést az Európai Unión belül, az igazolvány azt tanúsítja, hogy tulajdonosa megkapta a védőoltást, vagy átesett a betegségen az elmúlt 180 napban, vagy tesztet végeztetett, amelynek negatív lett az eredménye.

Kelemen Hunor a kormányzati tájékoztatóban arra biztatott továbbra is mindenkit, hogy oltassa be magát, mert „ez a legjobb, leggyorsabb, legegyszerűbb módja annak, hogy visszanyerjük szabadságunkat, biztonságban tudjunk közlekedni”.

A nyolcadik osztályosok képességvizsgáját is értékelte a miniszterelnök-helyettes. Rámutatott, hogy idén – összesítve – a magyar diákok jobban teljesítettek az országos átlagnál, amely egy fontos eredmény egy nehéz időszak után, amikor az iskolai fizikai jelenlét elég hiányos volt.

„A magyar diákok körében 77,09 százalékos az átmenési arány. Persze, rögtön lehet azt is mondani, hogy valamihez hasonlítani kell: hasonlítsuk 2018-hoz, ne hasonlítsuk 2020-hoz, mert az is egy bonyolult esztendő volt.  A lényeg az, hogy 2018-hoz képest mindhárom vizsgatantárgyból javulást láthatunk még akkor is, ha ez a javulás nem áttörést jelent ebben a pillanatban, de azt mutatja, hogy jó az irány. Például román nyelv és irodalomból a diákok 53 százaléka ment át 2018-ban, ez most már 56 százalék. Magyar irodalomból 3 évvel ezelőtt a nyolcadikosok 93 százaléka ért el átmenési eredményt, ez most 96 százalék. Matematikából 55 százalékról 67 százalékra emelkedett az átmenő jegyet kapott diákok aránya. Akárhonnan nézzük, az elmúlt 3 esztendőben ez komoly javulást jelent” – szögezte le.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A miniszterelnök-helyettes végezetül említést tett arról is, hogy a héten hivatalosította a kormány Sepsiszentgyörgy zászlaját, amelyet hamarosan elismert szimbólumként használhat a város. „Ugyanakkor az Ifjúsági és Sportminisztérium átadott egy sportkomplexumot Sepsiszentgyörgy városának, amelyet a következő években a város föl fog újítani, és a közösség szolgálatába állítja szabadidős, sporttevékenységekre” – tette hozzá Kelemen Hunor.

(Nyitókép forrása: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?