banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Kelemen Hunor a drónokról: Szavatolni kell az ország polgárainak biztonságát

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint törvényi alapra van szükség a Románia légterébe belépő orosz drónok ügyében, és Ukrajnával is egyeztetni kell a kérdésben – mondta kedden a News.ro beszámolója szerint a politikus.

Az RMDSZ államfőjelöltje a Digi24 hírtelevízió meghívottjaként úgy nyilatkozott, a jogi szabályozást a kormánynak és a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak kell kezdeményeznie, mert nekik vannak meg a kellő információik ehhez. „Azt, hogy miért nem történt meg eddig, tőlük kell megkérdezni, de szükség van erre” – idézte Kelemen Hunor televízióban elhangzott nyilatkozatát a News.ro alapján az MTI.

Rámutatott: az elmúlt hétvégén nem először észleltek orosz drónt az ország légterében. A Fekete-tenger térsége jó ideje konfliktusövezet, ennek ellenére az illetékesek nem módosították az idevágó törvénykezést, pedig szerinte ez pár nap alatt végrehajtható. Az RMDSZ elnöke szerint azt is elemezni kell, valóban provokációról van-e szó – ahogy Marcel Ciolacu kormányfő mondta -, és ez esetben tudni kell, hogy a román fél reagáljon rá vagy sem.

Aláhúzta: az államfőnek, kormányfőnek és a védelmi tárca vezetőjének a legfőbb feladata az emberek biztonságának szavatolása, és az államfőnek a hadsereg főparancsnokaként meg kell legyen a lehetősége, a szándéka és a képessége, hogy szavatolja az ország polgárainak biztonságát. „Ha le kell lőni a drónt, akkor a szakemberek gyors elemzése után ki kell adni a parancsot, hogy lőjék le” - jelentette ki Kelemen Hunor. Úgy vélte, a román illetékeseknek Ukrajnával is egyeztetni kellene a kérdésben, mivel ez mindkét országnak érdeke. Aláhúzta: az általa vázolt megoldást rég meg kellett volna hozni, de nincs tudomása ilyen kezdeményezésről.

Kelemen Hunor szerint a jogi szabályozást a kormánynak és a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak kell kezdeményeznie Fotó: Kelemen Hunor Facebook oldala

Az elmúlt hétvégén Románia légterében észlelt orosz drón és a Tulcea megyében megtalált drónmaradványok ügye politikai hullámokat vert. A Mentsétek meg Romániát Szövetség  kedden felszólította Angel Tilvar védelmi minisztert, hogy október 8-án a parlamentben adjon magyarázatot arra, milyen konkrét lépéseket tesz Románia légtere védelmében.

A szaktárca illetékesei hétfőn orosz drón maradványaira bukkantak a Tulcea megyei Periprava település térségében, az ukrán határ közelében. Itt vasárnap becsapódási zónát azonosítottak, miután előző éjjel az orosz hadsereg Duna menti ukrán célpontokat támadott. Továbbá közölték: Caraorman település térségében is azonosítottak egy lehetséges becsapódási zónát, azt a területet is átvizsgálják.

A védelmi tárca ezt megelőző nap tudatta: vasárnapra virradóra orosz drónt észleltek Románia légterében, és hajnalban közel négy órán keresztül két román F-16-os vadászgép ellenőrizte és felügyelte a légteret.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?